2020. szeptember 29., 22:51

Huszonöt év után Európa legjobbjai között a Ferencváros! Megvan a Bajnokok Ligája főtáblája!

A Bajnokok Ligája selejtezőinek rájátszásában itthon fogadta a norvég bajnok Moldét a Ferencváros. A norvégiai 3-3-as meccs csalódás volt a magyar szurkolók számára, hiszen kétgólos előnyt szórakozott el a Fradi, így a hazai visszavágó előtt nem lehettek nyugodtak.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az este kilenckor kezdődő találkozó történelmi pillanatot hozott, ugyanis először, de reméljük nem utoljára csendült fel a jól ismert BL-himnusz a Groupamában. A Fradi kezdője tartogatott néhány meglepetést. A Zubkov - Uzuni – Tokmac támadósor például most először lépett pályára együtt ilyen formációban (nem is tartották sokáig), de először kapott szerepet a BL-selejtezőkben Marcel Heister is, aki a sérült Ćivić helyére érkezett. A Zágráb elleni meccsen gólt szerző, majd megsérülő Lovrencsics viszont meggyógyult, így újra kezdőként számított rá Rebrov.

Hajdú Bé találóan jegyezte meg, a legnagyobb BL-tapasztalattal tulajdonképpen a bíró rendelkezik, Björn Kuipers rendszeresen fúj a Bajnokok Ligájában, 2014-ben döntőt is vezetett.

Látszott a norvégokon, ők vannak gólszerzési kényszerben. Az első tíz percet nagyon megnyomták, volt is néhány veszélyes akciójuk, de szerencsére a Fradi védelme állta a sarat, még ha az odavágón látott szervezett labdakihozatalnak nyomát sem leltük. Az első hazai helyzetre a tizenkettedik percig kellett várni, Sigér lapos lövését simán fogta a norvég kapus. Középre ment, nem volt nehéz dolga.

fradi
A ferencvárosi Tokmac Nguen (k) és Magnus Wolff Eikrem, a norvég csapat játékosa (lent) a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott Ferencváros-Molde mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2020. szeptember 29-én.
Fotó:  MTI/Kovács Tamás

A huszadik perc környékére a meccs beállt egy egész kellemes, már-már unalmas tempóra.

A norvégok visszaálltak, a Fradi passzolgatott, láttunk néhány meddő támadási kísérletet. Nyoma sem volt az előző meccs tempós focijának, az ember már-már sajnálta a stadion székeire húzott papírmasé nézőket. Egészen a harmincharmadik percig kellett várnunk a következő említésre méltó helyzetre, Zubkov lövőhelyzetbe tologatta ugyan a labdát, de a tizenhatos környékéről elengedett lövése erőtlenre sikerült. A félidő végéig, leszámítva talán Botka sárgáját, aki egy labdavesztés után kénytelen volt buktatni Jamest, különösebb izgalmakat már nem tartogatott a meccs.

Második félidő

A játékrész első tíz perce erős zöld-fehér mezőnyfölényt hozott, időnként be is szorítottuk a norvégokat, de igazán nagy helyzetig nem sikerült eljutnunk, nem úgy a norvégoknak, akik Hussain révén az eddigi legnagyobb helyzetüket puskázták el, a norvég középpályás úgy öt méterről durrantott fölé. Nagyon elaludt a Fradi védelme.

fradi ferencváros
A ferencvárosi Lovrencsics Gergő és Kristoffer Haugen, a norvég csapat játékosa (j).
Fotó:  MTI/Kovács Tamás

Néhány perccel később Eikrem beadásnak tűnő lövését tornázta ki akrobatikus mozdulattal Dibusz. A szöglet után úgy harmincról durrantotta rá az egyik norvég védő, olyan is volt...

A másik oldalon nekünk is kimaradt egy nagy helyzet, sőt, talán az eddigi legnagyobb. Zubkov nagyon rosszul találta el Uzuni labdáját, ebben a lehetőségben sokkal több volt.

A hetvenedik perctől nagyon beszorult a Fradi, érződött a játékosokon, nagyon félnek a góltól, a zöld-fehér védők sorra vagdosták ki a labdákat, hol az oldalvonal, hol a kapu mögé. Percekig nem sikerült kijönnünk a térfelünkről, Dibusz is kellet ahhoz, hogy egy igen tetszetős támadásuk után ne a norvégok örüljenek. Ezek voltak a meccs legkeményebb percei.

Várható volt, hogy Rebrov cserél: Sigér helyére Aissa Laidouni érkezett, Tokmac helyére pedig Isael.

A 83. percben góllal válaszolhattunk volna a norvég nyomásra, Heister szépen tört be a tizenhatosba, de hiába birkózta be középre a labdát, passzára nem volt érkező ember. A hajrában aztán Rebrov harmadik cseréjét is előtte, a bicegő Somaliát kellett lehozni, aki persze nem sietett elhagyni a pályát, Frimpong váltotta. A csere után megint óriási szerencsénk volt, Brynhildsen lőtt kapura 12-13 méterről, nagyon közel volt, centikkel ment el a kapufa mellett.

Az utolsó percekben, ahogy az (el)várható volt, folyamatosan nyomtak a norvégok, nekik kellett a gól, nekünk már nem. Alig bírt kijönni a félpályán túlra a Ferencváros, de azért a 92. percben egy norvég labdavesztés után

sikerült gólt lőni.

A partjelző nem intett lest, csak miután Uzuni berúgta a hosszúba. Jött a VAR, látszott, egyértelmű a les. Nem számított már, a bíró 3,5 perc hosszabbítás után lefújta a meccset. Ha a Vidi csütörtökön behúzza a belga Liege ellen, a történelemben először lehet két magyar csapat főtáblán.

Újra a Bajnokok Ligájában a Fradi! Huszonöt évet kellett várni rá!

Ferencváros : Molde 0:0 Játkvezető: Björn Kuiper (holland).

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.