2019. szeptember 10., 06:40

Újabb vereség a szlovákoktól

A magyar labdarúgó-válogatott hatodszor lépett pályára Szlovákia ellen, a korábbi öt találkozón nem sikerült nyernie, sőt mindössze egyetlen gólt szerzett. Sajnos a sorozat tovább tart.

HUN-SVK
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Karaffa Attila

A Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában telt ház várta a csapatokat, a vendég szektorban is voltak felvidéki szurkolók, de sok százan vannak az egész stadionban. 

A két csapat húsz éve egy-egy alkalommal játszott otthon és idegenben Eb-selejtezőn, kétszer semleges helyszínen mérte össze tudását, legutóbb pedig márciusban találkozott egymással a mostani Eb-selejtezősorozat nyitányán. A magyarok az egyetlen hazai mérkőzésen, Győrben 1-0-s vereséget szenvedtek. Emellett további két alkalommal kikapott a nemzeti együttes, a legutóbbi összecsapáson, fél éve, Nagyszombaton 2-0-ra. A két döntetlen közül az első 1999-ben Pozsonyban, a második 2008-ban Limasszolban született.

A felvidéki szurkolókat taps fogadta, ahogy a vendégszektorba értek. Külön rendőri biztosítással érkeztek. Fekete pólóban foglalnak helyet a magyar szektor mellett.  Zúg a RIA-RIA-HUNGÁRIA! – és érdekesség, hogy a vendégszektorból is. Több felvidéki zászlót is látni, Dunamocs, Csallóköz-Fél, Dunaszerdahely, Csallóközcsütörtök Vásárút. Sajnos előjöttek a DAC meccsről is ismert rigmusok a szlovák szurkolóktól, Üsd a magyart a fejbe!

A mérkőzés első perceiben kiegyenlített játékot láthattunk, majd egyre inkább a Rossi-legénység vette át az irányítást, amely Dzsudzsák beadásai után több lehetőséget is kidolgozott, talán a legnagyobbat Kleinheisler lőtte rá túl gyengén a kapura.

Fotó:  MTI/Kovács Tamás

A kiváló hangulatú mérkőzésen egyre jobban nyomott a magyar csapat, de Lovrencsics sérülése után cserére kényszerült a nemzeti tizenegy, s a Ferencváros játékosát Bese váltotta. Úgy tűnt, ez kissé megfogta a Rossi-legénységet, a szlovák csapat több labdát is szerzett az első félidő utolsó harmadában, aminek meg is lett az eredménye. 

Hamšík beadása után lesgyanús helyzet alakul ki, de a védelmünk nem tud felszabadítani és Mak Gulácsi kapujába lőtt. A szlovákok vezettek1-0-ra, amely a szünetig nem változott, ugyan a Hapal csapat lőhetett még egy szabadrúgást remek szögből, de szerencsére nem lett belőle semmi.

Rossinak volt mit mondania a szünetben, ennél több kell a befejezésnél, mert egyébként a szlovákok idegenben is nyerni fognak - gondoltunk, s igazunk lett.

Pedig a második félidő elején Szoboszlai Dominik egy remekül eltalált szabadrúgás után kiegyenlített, de a magyar öröm nem tartott sokáig, mert a szlovák csapatnak minimális számú helyzet elegendő, hogy gólokat lőjön. 56 percnyi játék után ismét Hapalék vezetnek, Boženík talált be.

Fotó:  MTI/Illyés Tibor

A magyarokat ismét feltüzelte, hogy hátrányba kerültek, nagy lendülettel támadtak, Dubravkának többször is védenie kellett, azonban a kinyíló magyar csapatot gyors kontrákkal többször átjátszották a vendégek, így amolyan adok-kapok alakult ki. Gulácsi védéseinek köszönhetően nem nőtt a hátrány, de a végére kissé elfáradt a magyar csapat, amely bár becsülettel próbálkozott a lefújásig, olyan nyomást már nem tudott generálni, mint a 75. percig, így másodjára nem sikerült egyenlítenie.

Baráthot még a lefújás után kiállította a spanyol Lahoz, akinek teljesítménye nem volt ideális, gondoljunk csak az első gólra.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a nemzeti együttes először szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel a kudarccal a horvátok vezetik a csoportot, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második.

A magyarok legközelebb október 10-én Splitben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégei lesznek. Ahhoz, hogy a magyar válogatott ott legyen a részben hazai rendezésű 2020-as Európa-bajnokságon, a kvalifikációs sorozat hátralevő részében - azon kívül, hogy hazai pályán hozza az azeriek elleni kötelezőnek mondható sikert - bravúrra lenne szüksége vagy a világbajnoki ezüstérmes horvátok, vagy a legutóbbi kontinensviadalon elődöntős walesiek otthonában.

2020-as Európa-bajnoki selejtező, E-csoport, 6.forduló:
Magyarország - Szlovákia 1-2 (0-1)
Groupama Aréna, Budapest, v.: Lahoz (spanyol)
Gólszerzők: Szoboszlai (50.) ill. Mak (40.), Boženík (56.)
Sárga lapok: Szoboszlai (6.), Dzsudzsák (19.), Szalai (53.), Baráth (54.), Nagy (59.), Pátkai 65.) ill. Šatka (12.), Vavro (41.)
Kiállítva: Baráth (90+4.)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics (Bese 30.), Orbán, Baráth, Kádár – Nagy Á. (Pátkai 65.), Kleinheisler (Holender 85.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Szlovákia: Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Hamsík, Lobotka, Kucka (Greguš 85.) – Rusnák, Boženík (Ďuríš 77.), Mak (Haraslín 86.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
HUN-SVK
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.