2019. január 19., 11:09

Szombaton egy órakor újra meccset játszik a DAC! - VIDEÓ

A csallóköziek folytatják a téli felkészülésüket, szombaton egy órakor az NB II-ben szereplő Soroksár SC együttesét fogadják a MOL Akadémián.

DAC edzés tél
Fotó: ma7.sk

Csütörtökön a DAC legyőzte a galántaiakat és ma is győzelmet várnak a szurkolók, de ennél is fontosabb, hogy a játékos formába lendüljenek, mert négy hét múlva a Slovan ellen mérkőznek a MOL Arénában.

A kéthetes, törökországi edzőtábor előtti utolsó találkozón a dunaszerdahelyiek a korábbi válogatott középpályás, Lipcsei Péter irányította Soroksár SC ellen lépnek pályára. A 46 éves vezetőedző 2017-ben vette át a csapat irányítását, s a 2017/18-as szezonban a 8. helyet szerezték meg. Az idei szezon őszi idényét a szintén húszcsapatos mezőny 8. helyén zárták – 21 fordulót követően 8 győzelem, 5 döntetlen és 8 vereség a mérlegük. Lipcsei mellett egy másik volt Fradi-sztár is a sárga-feketéknél tevékenykedik – Dragóner Attila a Soroksár SC ügyvezető igazgatója.

Itt nézhetik a mérkőzést:

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.