2023. szeptember 18., 20:09

Szoboszlaiék győzelemmel, Kerkezék döntetlennel folytatták a Premier League küzdelmeit

Hozták a kötelező győzelmet a liverpooliak, míg a Bounemouth a Chelsea ellen játszott egy gól nélküli, azonban eseményekben gazdag összecsapást.

Szoboszlai Dominik

A válogatott szünetet követően az ötödik forduló mérkőzéseit rendezték az angol első osztályban. Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool szombat kora délután a Wolverhampton Wanderers otthonában lépett pályára. Jürgen Klopp vezetőedző ezúttal is a kezdőbe nevezte a magyar játékost, akiknek azonban nem indult jól a mérkőzés, már a hetedik percben hátrányba kerültek.

A fordulást követően a német mester többet is cserélt, aminek meglett az eredménye, Gakpo talált be Salah passzából. A vendégek domináltak a második játékrészben, a találkozó 85. percében pedig összejött a fordítás. Ismét az egyiptomi volt az egyik kulcsszereplő, aki kiváló labdát továbbított Robertson felé, a skót pedig higgadtan gurított a kapu jobb alsó sarkába.

A ráadás első percében végleg eldőlt a találkozó, a hazaiak egyik játékosa talált a saját kapujába. Szoboszlai ismét egész végig a pályán volt, a Sofascore-nál 7.3-as értékelést kapott. A magyar válogatott játékos és csapata számára a héten elkezdődnek az Európa-liga küzdelmei, a csütörtöki játéknapon az osztrák LASK Linz vendégeként lépnek pályára.

Kerkez Milossal a kezdőben fogadta hazai pályán a Bournemouth a Chelsea-t. A mérkőzés 0:0-s végeredménnyel zárult, legközelebb a gólhoz a londoniak támadója, Raheem Sterling járt, akinek szabadrúgása a kapufáról a gólvonalra pattant. Kerkez a 64. percben egy lerántást követően sárga lapos figyelmeztetést kapott, majd edzője, Andoni Iraola a 74. percben lecserélte.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.