Revans a Pozsonyban történtekért
Két hét leforgása alatt másodszor találkozott egymással a DAC és a Slovan, ezúttal a MOL Arénában. A két csapat közötti összecsapások mindig ádáz csatát hoznak, a mostani mérkőzés azonban más volt, mint az eddigiek. A bajnokság alakulására való tekintettel ugyanis lényegében nem volt komolyabb tétje a találkozónak, a két héttel ezelőtti eseményeket figyelembe véve azonban volt miért visszavágnia a csallóközieknek.

Amennyiben a DAC és a Slovan összecsapásairól beszélünk, sokszor sajnos nem maga a mérkőzés színvonala kerül szóba. A pozsonyi ultrák ugyanis évek óta gondoskodnak arról, hogy a sajtóban a lelátókon történtek kerüljenek a címlapra. Nem történt ez másképp a két héttel ezelőtti mérkőzésen sem, ahol a Slovan szurkolói ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat.
A kép alatt egy felirat is szerepelt, melyen a következő volt olvasható: „Szlovákia a szlovákok és slovanisták országa”. Mikor nekiálltam a cikk írásának, kizárólag a pályán történtekkel szerettem volna foglalkozni, az utóbbi években azonban sajnos az ilyen provokációk és magyargyalázások szerves részévé váltak a rangadóknak. És milyen szankciókra számíthat a pozsonyi klub? Ahogy azt már megszokhattuk, valószínűleg pár ezer eurós büntetéssel megússzák, és személy szerint valahogy a sporttörvény módosításában sem tudok reménykedni. Miután kiadtam magamból az ezzel kapcsolatos dühömet, a folytatásban valóban a rangadók futball részére összepontosítok.
Nem járt messze a győzelemtől a DAC Pozsonyban. Az első félidőben ugyan a hazaiak domináltak, gólt azonban nem sikerült szerezniük. A fordulás után szinte a semmiből megszerezte a vezetést a DAC, az előnyüket pedig nem sokkal később kettőre sikerült növelniük. A helyszínen lévő, és végig sportszerűen szurkoló pár száz DAC-drukker ekkor már kezdte elhinni, hogy csapata csodát tehet, és közel négy év után ismét saját közönsége előtt győzheti le a pozsonyikat.
A hajrára ráfordulva azonban kicsúszott az irányítás a sárga-kékek keze alól, előbb a csallóköziek korábbi játékosa, Sharani szépített, majd a bombaformában lévő Barszegjan egyenlített. A statisztikákat figyelembe véve a második félidőben a DAC volt a jobb, ennek ellenére egyet tudok érteni id. Vladimír Weiss szavaival, aki szerint igazságos döntetlen született.
A Slovan otthonában szerzett egy pont nagyon is szép eredménynek mondható, a DAC-szurkolók és a játékosok azonban érhetően csalódottak voltak, ugyanis negyedórára voltak a győzelemtől. Az utóbbi hetekben/hónapokban nem először fordul elő, hogy a sárga-kékek a mérkőzés hajrájában nyert állásból vesztenek pontokat, így Branislav Fodrekéknek ezen a téren mindenképp fejlődniük kell.
A két csapat bajnoki céljai nem is különbözhetnének jobban egymástól. A Slovannak az idei szezonban sem akadt komolyabb kihívója a bajnokságban – bár a zsolnaiak az őszi szezonban még tartották a lépést – így néhány fordulóval a bajnokság vége előtt szinte behozhatatlannak tűnik a pozsonyiak előnye. A fővárosban természetesen örülnének az újabb bajnoki címnek, azonban ennél jóval nagyobb terveik vannak.
Kíváncsian várom a nyári átigazolási időszakot, hogy a plusz bevételből milyen kaliberű játékosokat tudnak elcsábítani. Ifj. Ivan Kmotrík szavaiból arra lehet következtetni, hogy stabil BL résztvevőkké szeretnének válni, és fel akarják venni a versenyt a többi csapattal. Az őszi teljesítményükből kiindulva azonban még nem tartanak ott, ehhez több év, és minőségi játékosok szükségesek. Míg a Slovan az újabb bajnoki címére hajt, addig a DAC-nak a harmadik hely megszerzésére is minimális maradt az esélye. A reményeket a Kassa elleni győzelemmel sikerült életben tartani, azonban ez a mérkőzés is rávilágított a csapat gyenge pontjára, a találkozók hajrájára.
A hazaiak újfent könnyelműek voltak a hajrában, egyetlen szerencséjük az volt, hogy addigra háromgólos előnyt dolgoztak ki. A Slovan visszavágott a Nagyszombatnak a Szlovák Kupában elszenvedett vereségért, a sors fintora pedig az, hogy az égszínkékek épp a DAC legyőzésével biztosíthatnák be újabb bajnoki címüket.
Ennek tükrében mégsem ígérkezik tét nélküli mérkőzésnek, mely talán az eddigi évek legádázabb csatáját hozhatja a pályán és a lelátókon. Visszatérve a DAC dobogós, és az ehhez kapcsolódó nemzetközi kupaindulást jelentő reményeihez, a cikk írásakor négy fordulóval a bajnoki idény vége előtt a nagyszombatiak előnye hét pont volt a sárga-kékek előtt, ami ugyan nem ledolgozhatatlan, de nagyon tetemes. Míg a bajnokságban a Spartak ellen harcol a DAC, addig a kupában épphogy a nagyszombatiak sikeréért kellene szorítaniuk a csallóközi klub szimpatizánsainak, ugyanis kisebb meglepetésre a Slovant kiejtve bejutottak a döntőbe, ahol a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Rózsahegy lesz az ellenfelük. Amint azt jól tudjuk, a tavalyi kiírásban a rózsahegyiek nyerték a kupát, így a Spartaknak van miért visszavágnia; ezt május 1-én a MOL Arénában tehetnék meg. A DAC számára ez maradt talán az utolsó esélye, hogy az előző évekhez hasonlóan ezúttal is kijussanak Európába, amennyiben ez mégsem jönne össze, azt a klub vezetősége és a szurkolók is nagy csalódásként élnék meg. Nagy várakozás előzte meg a DAC és a Slovan összecsapását, melyen a pozsonyiak számára a bajnoki cím bebiztosítása, míg a dunaszerdahelyieknek a nemzetközi kupaálmok életben tartása volt a céljuk.
Mikor a cikk első fejezetét írtam még nem tudhattam, hogy a Slovan drukkerei nem lehetnek ott a dunaszerdahelyi összecsapáson. A Szlovák Labdarúgó-szövetség még egy tavalyi incidensért büntette meg a pozsonyi klubot, tehát ez nincs összefüggsében a két héttel ezelőtti eseményekkel, az ott történtekért a pozsonyiak egy megmosolyogtató, 12 ezer eurós büntetést kaptak.
A mérkőzés így nyugodt hangulatban kezdődött, bár a DAC ultrái nem feledkeztek el a Pozsonyban történtekről, ezt több molinóval is kifejezték. Az egyik miatt azonban könnyen megüthetik a bokájukat, a mérkőzés kezdete előtt egy Slovan-mezt viselő csimpánz fotóját feszítették ki a B-középben, ami miatt szinte biztos, hogy pénzbüntetéssel fogják sújtani a klubot.
Maga a találkozó kiélezett küzdelmet kozott, melyen a DAC már a 2. percben megszerzete a vezetést. És bár Kashia kiállítása után úgy tűnt, a sárga-kékek könnyedén lehozzák a mérkőzést, a Slovan szinte a semmiből egyenlített, végül azonban Redzic révén volt válasza a DAC-nak, így otthon tartották a három pontot. A Slovannak így legalább egy héttel el kell halasztania a bajnokavatást, míg a DAC életben tartotta a nemzetközi kupaszereplésről szőtt álmait.
Megjelent a MAGYAR7 17. számában.