2019. július 7., 18:37

Priskin Tamás úgy érzi, sikerült bizonyítania a Fradi szigorú mesterének

A felvidéki származású Priskin Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának magyar válogatott támadója nyolc meccsen öt gólt szerzett csapata két edzőtábora alatt. Nem véletlenül érzi úgy, jó felkészülésen van túl, és sikerült bizonyítania Szerhij Rebrov, a Fradi ukrán vezetőedzőjének.

Priskin Tamás
Fotó: haladas.hu

Priskin Tamás az előző szezont a Szombathelyi Haladásnál töltötte kölcsönben, a felkészülési időszak alatt pedig igyekezett meggyőzni a szakmai stábot, hogy számíthatnak rá. A fradi.hu-nak elmondta, nehéz felkészülésen van túl, mivel bizonytalan volt a sorsa a gárdánál.

Őszintén szólva, nem volt könnyű helyzet, bizonytalan volt a sorsom, miután az előző idényben kölcsönadtak. Most megkaptam a lehetőséget a klubtól, hogy bizonyítsak, bízom benne, hogy sikerült. Csapatszinten nagyon jól teljesítettünk, hiszen a nyolc meccsből hetet is megnyertünk, ez biztosan jó jel. Hasznos és nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, amelyeken – úgy érzem – egyénileg is jól teljesítettem.”

A válogatott játékos elmondta, a csatároknak mindig fontos, hogy gólt szerezzenek, az az öt gól, melyet a felkészülés során szerzett, az ő önbizalmának is jót tett.

"A magam részéről a legfontosabb az volt, hogy ha pályára lépek, próbáljak meg gólt szerezni. A helyzeteim megvoltak, a CSKA Szófia ellen sajnos elpuskáztam egy ziccert, de utána már jobb volt a helyzetkihasználásom" - tette hozzá Priskin, aki a Ludogorec elleni BL-meccsen akár kezdőként is szerepet kaphat, hiszen poszttársa, Mikalai Sihnevich ezen a mérkőzésen eltiltás miatt nem játszhat.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.