2019. március 26., 14:08

Nem akarja kifizetni a tengerbe veszett focista vételárát a Cardiff

Meglepő indokkal állt elő a Cardiff City a tragikus sorsú Emiliano Sala ügyében. A walesi klub télen állapodott meg az argentin játékos igazolásáról, 17 millió eurónak megfelelő összeget fizettek volna a Nantes-nak, az ügylet azonban sosem valósult meg, mert a fiatal futballistát szállító repülőgép útban Walesbe a tengerbe zuhant. Sala holttestét két héttel később találták meg, a pilóta maradványai még nem kerültek elő.

sala-cardiff.jpg
Fotó: Geoff Caddick

A Cardiff és a Nantes azóta is vitatkozik a vételárról. Eredetileg a walesieknek már február végén el kellett volna utalniuk az összeg első részét, de ez nem történt meg, emiatt a franciák a FIFA-hoz fordultak. A Cardiff azonban nem akar fizetni, indoklásuk szerint ugyanis Sala szerződés szabálytalan volt, mert a Premier League nem fogadta be, ugyanis nem felelt meg az aláírási pénzekkel kapcsolatos előírásnak, ami azt jelenti, hogy nem is játszhatott volna új klubjánál a támadó.

A Nantes ezzel szemben állítja, hogy a FIFA január 21-én elfogadta és regisztrálta is az igazolást, így a szerződés érvényes, és az egész ügyhöz semmi köze annak, hogy a Cardiff és a PL miben nem ért egyet.

A FIFA állásfoglalása április elejére várható.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.