2020. május 20., 14:01

Négyhetes felkészülést kérnek az olasz focisták az újraindulásig

Az Olasz Labdarúgók Uniójának vezetője szerint négyhetes teljes felkészülés szükséges ahhoz, hogy a játékosok ne legyenek kitéve a sérülés magas kockázatának a Serie A újraindulásakor.

Serie A edzés
Fotó: TASR / AP

„Egyelőre nem kellene a kezdési időpontról beszélnünk, ha jó rajtot akarunk” - jelentette ki Damiano Tommasi elnök.

Más sportágakban hat hét szükséges, nekünk négy elég, hogy folytassuk a bajnokságot.

A játékosként 25-szörös válogatott sportvezető szerint mindenekelőtt óvatosnak kell lenni és az egészségi szempontoknak kell a legfőbb prioritásnak lenniük.

Olaszországban május 4-én kezdhettek el edzeni ismét a sportolók,

de akkor még csak egyénileg, szerda óta pedig már csapattréningeket is lehet tartani.

A Serie A küzdelmeit március 9-én függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, és jelenleg abban bíznak, hogy június közepétől játszhatnak újra mérkőzéseket, de ehhez még hozzá kell járulnia az olasz kormánynak.

Jelenleg két főbb akadálya van az újraindulásnak.

Egyrészt a klubok a június 13-i időpontot szavazták meg, miközben az olasz korlátozások június 14-ig tiltják a sporteseményeket. Másrészt a klubok kifogásolják azt a szabályozást, hogy ha egy csapatból bárkinek pozitív lesz a tesztje, akkor mindenkinek 14 napra karanténba kell vonulnia, nemcsak a betegnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.