2020. október 3., 12:13

Mutatjuk a Ferencváros BL-versenynaptárát

Miután a Ferencváros a múlt héten egy szerencsére viszonylag unalmas meccsen kiharcolta a BL-főtáblán való indulás jogát, csütörtökön az is kiderült, melyik három csapattal kell majd megmérkőznie a csoportban. Az első kalapból a Juventust, a másodikból a Barcelonát, a harmadikból pedig a Dinamo Kijevet sorsolták ki a Fradi mellé, s most már azt is tudni, mikor és hol játszik velük a  magyar csapat. Mutatjuk!

Fotó: fradi.hu

Október 20-án játsza első meccsét a Ferencváros, s rögtön a csoport talán legkeményebb ellenfelével. Ezen napon ugyanis Spanyolországban játszik a csapat, a Barcelona otthonában. Az első hazai meccs nyolc nappal később jöhet, először a Dinamo jön Budapestre, majd rá egy hétre, november negyedikén a Juventus. 

Ezt követően három hét szünet jön, majd Torinóba utazik a Fradi, előbb a Juventus-szal játszanak idegenben, majd december másodikán jöhet a Barcelona, immár itthon. 

Az utolsó fordulóban Kijevben lép pályára a magyar csapat, december 8-án. Az összes találkozót este kilenctől rendezik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.