2019. április 13., 16:12

Márai Kupa: jól teljesítettek a kassai magyar középiskolák labdarúgói

Márais szurkolókkal telt meg a kassai Angels Aréna. Idén, április 11-én már sokadik alkalommal rendezte meg a helyi Márai Sándor Gimnázium a csaknem két évtizedes hagyománnyá vált Márai Kupa kispályás labdarúgó tornát.A tornáról a Szurkoló.sk-nak Gaboda László számolt be.

Márai kupa
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Kanócz Bella

Két ország, négy város, öt csapat. Ilyen volt az idei összetétel. Az állandó résztvevők idén is képviseltették magukat: a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános iskola, az encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, a kassai Szakkay József Szakközépiskola, valamint a szervező Márai Sándor MTNy Gimnázium.

Ahogy azt Bundschuh Gabriellától, a kassai gimnázium testnevelő tanárnőjétől megtudtuk, a torna először Antony Bertalan közreműködése révén jött létre. Azt is elárulta, hogy ő maga 15 éve vette át a főszervező szerepét. Az iskolák közötti szoros együttműködést mutatja az is, hogy évenként meglátogatják egymást, összemérik képességeiket.

A mérkőzések kétszer 10 percesek voltak, ennek ellenére izgalmas találatokban nem volt hiány. A játékosoknak egészen pontosan 86-szor sikerült kapuba juttatniuk a labdát (a szabálytalan találatokat nem számítva).

Az egy mérkőzésen lőtt legtöbb gólt a kisvárdaiak tudhatják magukénak. Hihetetlen fölénnyel, 10:3-as győzelemmel sikerült megverniük a szikszóiak csapatát. Bundschuh Gabriella viccesen meg is jegyezte, hogy bizonyára a „lábukat valamiben áztatták, mielőtt jöttek”. Kisvárda egyébként általában eddig is színvonalasan szerepelt. Évenként profi és fegyelmezett játékosokat állítanak pályára.

Feszült hangulat uralkodott a két kassai magyar középiskola meccsén, amely elsősorban játék közbeni agresszióban mutatkozott meg. A 3:2-es végeredmény aztán a gimis csapat javára írt fel egy újabb győzelmet.

Két tétmérkőzés között, amolyan meglepetésként egy 15 perces összecsapásban a Márai Sándor Gimnázium volt diákjai is pályára állhattak. Ellenfelük, a kassai márais-iparis vegyes csapat győztesként vonult le a pályáról.

Kassa-Szikszó
Kassa-Szikszó
Fotó:  Kanócz Bella

Rendkívül izgalmasra sikeredett a kassai és a szikszói gimnázium közötti mérkőzés. Az első félidő egyértelműen a vendégcsapatnak kedvezett, a 4:2-es állás mégsem keserítette el a szurkolótábort. A  második félidőben aztán Kovács Kristóf szabadrúgása egyenlített, majd Tamás Ákos bravúros fejelésének köszönhetően a hazai csapat vette át a vezetést. Egy perc sem telt el, Tamás Ákos újra az ellenfél kapujába talált. A meccs góljai végül 6:5 arányban oszlottak meg, a kassaiak javára.

Kassát tekintve egyébként Tamás Ákos, elsős gimnazista lőtte a legtöbb gólt – egészen pontosan hetet. Őt holt versenyben követi az iparis Takács Péter és a márais Simon Mátyás 5 góllal. Sikeresen szerepelt még az iparis Szuhay Attila és a gimis Čutor László is: mindketten 3-szor találtak bele az ellenfél kapujába.

Tamás Ákos
Tamás Ákos
Fotó:  Kanócz Bella

Jó hír, hogy a kisebb-nagyobb esések ellenére komoly sérülés nem történt. Az azonban mindenképp fájhatott a résztvevőknek, hogy az eredményhirdetésen elárulták: jövőre teremfelújítási okokból bizonytalan a torna sorsa. A díjakat végül Kekeňák Szilvia, a kassai gimnázium igazgatóhelyettes-nője, valamint Bundschuh Gabriella adták át.

Mérkőzések eredményei (sorrendben):
Kassai ipari – Kisvárda: 2:5
Kassai gimi – Encs: 4:2
Kassai ipari – Szikszó: 4:4
Kassai gimi – Kisvárda: 5:7
Encs – Szikszó: 1:7
Kassai gimi – kassai ipari: 3:2
Kisvárda – Szikszó: 10:3
Kassai ipari – Encs: 2:2
Kassai gimi – Szikszó: 6:5
Kisvárda – Encs: 6:0
Végeredmény:
1. hely: Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda
2. hely: Márai Sándor MTNy Gimnázium, Kassa
3. hely: Szakkay József Szakközépiskola, Kassa
4. hely: Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános iskola, Szikszó
5. hely: Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Encs
Különdíjak:
Gólkirály: Bacsó Attila (Kisvárda) – 9 gól
Legjobb kapus: Cseresznyés Kornél (Kassa – ipari)
Legjobb mezőnyjátékos: Simon Mátyás (Kassa – gimi)
A kassai gimis csapat tagjai:
Bojti László
Krajnyík Levente
Kovács Kristóf
Čutor László
Ádám Szabolcs
Simon Mátyás
Tamás Ákos
Derján Péter
Kónya Dániel
A kassai iparis csapat tagjai:
Takács Péter
Szuhay Attila
Molnár Dávid
Beke Tamás
Váradi Erik
Cseresznyés Kornél
Bányácski Dániel
Iván Krisztián
Magyar Ádám
Körtvély Parik

A rendezvény támogatói között volt a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Szülői Szövetsége, a Victory Sport s.r.o., valamint Simon György.

Márai kupa
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.