2020. február 8., 08:47

Magyar védővel erősített a Komárom és a Somorja is

A szlovák másodosztályban érdekelt két csallóközi együttes, a KFC Komárom és a Somorja is hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy magyar játékossal erősítette meg védelmét.

Fotó: stksamorin.sk

A komáromi lila-fehérek a cseh Karviná fiatal felvidéki tehetségével Lovász Denisszel erősítették meg védelmüket.

A nagymagyari származású 18 esztendős tehetség a nagyszombati Szpartak, valamint a Győri ETO akadémiáján nevelkedett, majd 2019 nyarán a cseh Karvina akadémiájára került. A fiatal védő Komáromban szeretné beindítani felnőtt karrierjét.

“Azért csatlakoztam a KFC-hez, mivel úgy gondolom, hogy megfelelő klub ahhoz, hogy beindíthassam a felnőtt karrierem, mivel sok fiatal játékos kap itt lehetőséget. Célom sok munkával és akarattal hozzásegíteni a csapatot a minél jobb szerepléshez és eredményekhez. Szeretném idővel felhívni magamra a figyelmet mint egy olyan játékosra, akit topligás csapatok is figyelnek.” - nyilatkozta a komáromiak új szerzeménye

A komáromi együttes mellett a szintén második vonalban szereplő Somorja is a védelemben erősített, méghozzá magyar-görög védővel.

A csallóközi együttesben folytatja Konstantinos Oikonomou, aki a görög másodosztályban szereplő Ergotelisz csapatától érkezik a Felvidékre. A görög csapatban többek között Dominik Špiriak is a csapattársa volt, aki a DAC-tól szerepel kölcsönben a görögöknél.

A 23 esztendős magyar-görög védő, Budapesten született és itt is nevelkedett az MTK akadémiáján. Ezt követően Budafokra igazolt majd a SZEOL és a Szeged együttesét is megjárta. A magyar másodosztályban a SZEOL színeiben debütálhatott 20 évesen és négy hónaposan, valamint itt szerezte meg első gólját is a Szolnok ellen. Ezt követően második hazájába, Görögországba igazolt az Ergotelisz csapatához. Pályafutása során 74 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett.

,,A menedzseremen keresztül, aki ismeri a somorjai projektet, kerültem kapcsolatba az STK-val. A klub céljai, iránya fogott meg. A csapatban nagyon sok a fiatal játékos, ami nekem megfelelő. Ugyan félig görög vagyok, beszélem a nyelvet is, de a görögországi szereplésemre is úgy tekintek, mint a külföldire, mivel életem nagyobb részét Magyarországon töltöttem. Bízom benne, hogy Szlovákiában sokat fogok fejlődni, és rengeteg tapasztalatot szerzek a fizikailag nehéz és kiegyenlített bajnokságban. Természetesen segíteni szeretnék a csapatnak, hogy megőrizzük helyünket a II. ligában. Minden nap keményen szeretnék dolgozni, hogy jobb játékos legyek” - nyilatkozta a somorjai klub honlapjának a magyar-görög védő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.