Lőw nélkül tervezik a jövőt Lipcsében, már meg is van a lehetséges utód
Lőw Zsolt azt követően ült le a lipcseiek kispadjára, hogy az elmúlt hónapok rossz teljesítménye miatt menesztették a csapat korábbi vezetőedzőjét, Marco Rosét. Úgy tűnik, a magyar szakvezetőre valóban csupán ideiglenes megoldásként tekintenek, sajtóhírek szerint ugyanis már kiválasztották Lőw utódját.

Rosénak azt követően kellett távoznia, hogy a bajnokságban egészen a 6. helyig csúszott vissza a csapat, valamint a Bajnokok Ligája csoportköréből is búcsúztak Gulácsiék. A bajnokság hajrájára ráfordulva gyorsan kellett cselekedni, így esett a választás Lőwre, aki korábban már dolgozott a csapatnál, igaz csupán másodedzőként.
Felemásra sikeredett a kezdés a magyar szakvezetővel, a Német Kupa elődöntőjében ugyan alulmaradtak a Stuttgarttal szemben, a Hoffenheim elleni bajnoki mérkőzésüket azonban simán megnyerték.
Jelen állás szerint reális esélyük van a BL-csoportkörbe való bejutásra, ám az, hogy sikerül-e ezt elérni, sem befolyásolja Lőw lipcsei karrierjét. A klub vezetősége már döntött, Lőw június 30-ig marad a Leipzignél, ezt követően új edző veszi át a helyét, akivel valószínűleg hosszútávú szerződést kötnek.
Fabregason kívül több név is felmerült a lipcseieknél, a Crystal Palacét irányító Oliver Glasner is ott van a jelöltek között, de képbe került még az Al-Ahlinál dolgozó Matthias Jaissle, vagy például a jelenleg csapat nélküli Roger Schmidt.
A Bild beszámolói szerint azonban a baszk vezetőedző a legesélyesebb a posztra, még annak ellenére is, hogy 2028-ig érvényes szerződéssel rendelkezik jelenlegi csapatánál.
Az szinte biztos, hogy Lőw a szezon végén elköszön az RB Leipzigtől, azonban addig is minél jobb teljesítményt kell leraknia az asztalra, hátha egy topcsapatnál felfigyelnek rá, és vezetőedzői pozíciót ajánlanak fel neki.