2025. április 6., 10:48

Mire mehet Lőw Zsolttal a Lipcse?

Az utóbbi hónapok pocsék teljesítménye miatt múlt hét vasárnap menesztették az RB Leipzig korábbi vezetőedzőjét, Marco Rosét, helyére a korábban elsősorban Thomas Tuchel segédedzőjeként tevékenykedő Lőw Zsolt ült le. Nem lesz egyszerű dolga Lőwnek, a csapat hullámvölgyben van, sok év után könnyen előfordulhat, hogy a Bajnokok Ligájáról is lemaradnak.

Lőw Zsolt
Lőw Zsolt a kupában vereséggel indított, a bajnokságban azonban nyerni tudtak
Fotó: Twitter

A 45 éves szakvezető számára nem ismeretlen a klub, 2015 és 2018 között már dolgozott a csapatnál másodedzőként, most azonban egy komolyabb feladatot kapott. A megbizatása ugyan csupán a szezon végéig szól, egy jó meneteléssel azonban azt sem lehet kizárni, hogy állandó szerződést kap.

Lőw az évek alatt komoly tapasztalatot szerzett a legmagasabb szinten, Tuchel segítőjeként a Chelsea-vel Bajnokok Ligáját, a Bayern Münchennel pedig bajnoki címet nyert.

Nem lesz azonban egyszerű dolga a Lipcse kispadján, a Vörös Bikák a legutóbbi 13 tétmérkőzésükből mindössze négyet tudtak megnyerni, melynek következtében a bajnokságban egészen a 5. helyig csúsztak vissza, illetev a Bajnokok Ligájából is kiestek. A helyzetük nem reménytelen, hátrányuk egy pont a 4. helyen álló Mainzhoz képest, ami már BL szereplést érne.

A Lipcsének az utóbbi hat évben mindössze két alkalommal nem sikerült odaérnie valamelyik dobogós helyre, a mostani idényben egyre nagyobb az esély arra, hogy kicsúsznak a top3-ból. A 3. helyezett Frankfurthoz képest három pont a hátrányuk, a második Leverkusen azonban már 17 ponttal előzi meg őket.

Az szinte borítékolható, hogy az idei szezonban kupa nélkül maradnak a lipcseiek, az utolsó esélyük erre a Német Kupa volt, ahol már Lőw irányítása alatt maradtak alul a Stuttgarttal szemben az elődöntőben. Érhető módon Lőw Zsolt is csalódottan nyilatkozott a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Nagyon csalódottak vagyunk. Sok szempontból mi voltunk a jobbak, több statisztikában felülmúltuk a Stuttgartot, de az is igaz, hogy nem a statisztikákkal lehet mérkőzést nyerni. A második félidőben próbáltunk agresszívebbek lenni a párharcokban, ez működött, kettő egynél úgy éreztük, képesek leszünk megfordítani a mérkőzést. Keserűséggel tölt el, hogy mégis a Stuttgart nyert. Nagyon szerettünk volna bejutni a kupadöntőbe. Most viszont már a történtek gyors megemésztése a feladat, hiszen szombaton bajnoki mérkőzés vár ránk, amelyen még jobban kell játszanunk. A cél az első négyben végezni a Bundesligában. Nagy kihívás, de nem teljesíthetetlen.”

A mérkőzés ugyan 3:1-es hazai sikerrel zárult, azonban a Lipcsének megvolt az esélye, hogy megnyerje a találkozót, erről tanúskodnak Willi Orbán szavai is. Nem játszottunk rosszul, a közelmúltbeli mérkőzésekhez képest érzékelhető volt a teljesítményünk javulása, de a végén persze csak az eredmény számít, úgyhogy nem tehetünk mást, gratulálunk a Stuttgartnak a győzelemhez. A támadások befejezésénél sokkal pontosabbnak kell lennünk, ebben a Stuttgart jobb volt. A mi gólhelyzeteink egy kivételével sajnos kimaradtak.

Sokunknak volt már alkalma tapasztalni a berlini kupadöntő hangulatát, így aztán nagyon csalódottak vagyunk, hogy az idén nem lesz részünk benne. Most viszont minden figyelmünket a bajnoki hajrára irányíthatjuk, ott akarunk lenni az első négyben. Ha úgy futballozunk, mint most Stuttgartban, akkor meglesz a három pont a Hoffenheim ellen a hétvégén.” – értékelt a csapat magyar védője.

Lőw első mérkőzésén valóban lehetett látni a fejlődés jeleit, ezt a teljesítményt pedig a bajnokságban is folytatniuk kell Gulácsiéknak, az egyetlen céljuk az maradt, hogy odaérjenek a top4-be, ezzel kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligája jövő évi kiírásába.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.