2019. december 7., 18:47

Kihagyott büntető, Holman-villanás: a Slovan legyőzte a sárga-kékeket

Igazi csúcsrangadóval zárult az őszi szezon utolsó fordulója a szlovák élvonalban. A dunaszerdahelyi DAC a címvédő pozsonyi Slovan otthonában lépett pályára.

Fotó: sport.sk

A szlovák élvonalbeli bajnokság utolsó őszi fordulójában a dunaszerdahelyi DAC a nagy rivális és bajnoki címvédő pozsonyi Slovan otthonában lépett pályára. A találkozón a sárga-kékek több alapembere is hiányzott, ami megnehezítette Peter Hyballa edző dolgát a kezdőcsapat összeállításában. Az U19-es csapatból a mindössze 18 esztendős Ernest Boateng is a kezdőben kapott lehetőséget (első alkalommal a felnőttek között), a kispadon pedig több fiatal tehetség várt a lehetőségre, hogy bizonyíthasson.

A találkozó első negyedórája kiegyenlített játékot hozott nagy taktikai csatával, főként a mezőnyben folyt a játék. Igazán komoly lehetőség egyik kapu előtt sem adódott. Az első negyedóra végén azonban Boateng kiharcolt egy büntetőt, ami óriási esélyt jelentett a sárga-kékek számára a vezetés megszerzésére. A megítélt büntetőt Eric Davis próbálta gólra váltani, azonban Šulla remekül érezte meg az irányt: a panamai válogatott védő büntetőjét a kapufára ütötte. Óriási lehetőség maradt ki.

A mérkőzés további részében a Slovan átvette a játék irányítását: a 25. percben Šporar szólója után a DAC védői remek ütemben blokkolták a szlovén gólvágó lövését. A másik oldalon Blackman pimasz cselei után remek lövőhelyzetet teremtett magának, ám éppenhogy a léc fölé durrantott.

A félidő hajrába fordulva a Slovan megszerezte a vezetést: Moha remekül cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd visszatett labdáját Rabiu a kapu közepébe gurította. A gólt követően a Slovan fölénybe került és a 38. percben az égszínkékek újabb gólt szerezhettek volna, De Marco hajszálpontos centere után Šporar fejese a kapufán csattant.

A sárga-kékek hosszú idő után kerültek helyzetbe a 43. percben, ám Fábry próbálkozása jócskán elkerülte a kaput, így egygólos hazai előnnyel zárult az első félidő.

Szünetről visszatérve egyik szakvezető sem cserélt. A 53. percben a címvédő Slovan gyorsan megszerezte második gólját is: a gól előtt egy vitatható szituáció után egy szabálytalanságot tovább engedett a játékvezető, ami után Šporar kapott egy remek labdát Holman Dávidtól, amit a szlovén gólvágó gólra váltott.

A második gólt követően a címvédő óriási fölénybe került és a sárga-kékek cseh hálóőrének több alkalommal is bravúrra volt szüksége, hogy megmentse csapatát az újabb kapott góltól.

A 64. percben Vida Kristopher került lövőhelyzetbe, próbálkozása azonban gyengére sikeredett. A találkozó hajrájában a Slovan birtokolta többet a labdát, és magabiztosan őrizte előnyét. Kilenc perccel a vége előtt Andrej Fábry távoli kísérletét a hazaiak hálóőre könnyedén fogta.

A találkozó vége szépen lassan csordogált komolyabb DAC-lehetőség nélkül, ami azt jelentette, hogy két dunaszerdahelyi győzelmet követően a Slovan győzni tudott a DAC együttese ellen.

Fortuna Liga 18. forduló:
ŠK Slovan – FC DAC 1904 Dunaszerdaehely 2-0 (1-0)
Téglamező, Pozsony, 8593 néző v.: Chmura
Gólszerzők: Rabiu (34.), Šporar (53.)
Sárga lapok: Abena (15.) ill. Blackman (33.), Jedlička (54.), Vida K., (55.)
Slovan: Šulla - De Marco, Božikov, Abena, Pauschek – De Kamps, Rabiu (Ljubičič 78.) – Holman (Rafael 85.) – Moha (Dražič 74.), Daniel, Šporar. Vezetőedző: Ján Kozák.
DAC: Jedlička - Blackman, Oravec, Beskorovainyi, Davis – Vida M., Ronan – Vida K., Fábry, Divkovič - Boateng. Vezetőedző: Peter Hyballa
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.