2022. július 13., 08:16

Ki mellé áll Fortuna az új idényben?

Ismét a Slovan lesz a bajnok? Akadnak egyáltalán kihívói? DAC, Spartak, valaki más? Július 15-én kezdődik a Fortuna Liga 2022–2023-as idénye, három új csapattal, régi-új edzőkkel, néhány érdekes igazolással. Kérdés, meg tudják-e szorongatni ténylegesen a tizenkétszeres szlovák bajnokot, vagy jöhet az ötödik bajnoki cím sorozatban.

DAC
Felkészülésen
Fotó: TASR

Vegyük az utóbbi négy szezont. A Slovan négyszer is a Fortuna Liga élén végzett, és igazából senki nem tudta megszorongatni a pozsonyi gárdát. A 2018–2019-es kiírást 80 ponttal nyerték meg, a második helyen záró DAC tizenhét pontos hátránnyal követte őket. A következő idényt félbeszakította a járvány, majd a huszonhetedik fordulóval befejeződő bajnokságot 68 ponttal húzta be a Slovan, a Zsolna megint tizenhét ponttal maradt le. A 2020–2021-es ismét harminckét körből állt, a fővárosiak előnye ezúttal csak hatpontos (71) volt az ezüstérmes DAC-cal szemben. Az elmúlt idényt pedig 74 pontot szerezve fejezte be Vladimír Weiss csapata, míg a Rózsahegy 63, a Spartak 60 ponttal zárt. A negyedik helyezett dunaszerdahelyiek 46 pontja édeskevésnek tűnik a bajnok teljesítménye mellett, de sokkal kifejezőbb, ha azt nézzük, hogy a Slovan 22 győzelmet aratott és csak kétszer kapott ki, míg a DAC tizenkétszer diadalmaskodott, viszont tízszer szenvedett vereséget.

Magyarán az ŠK Slovan Bratislava és a Fortuna Liga többi klubja között évek óta jelentős szakadék húzódik,

és ezt a szakadékot kellene áthidalni, pontosabban eltüntetnie valamelyik csapatnak a 2022–2023-as szezonban.

Esélylatolgatás

Mekkora esély van erre? Kínálkozik-e egyáltalán? Elnézve Kmotríkék eddigi nyári igazolásait, aligha lehet kétséges, újabb bajnoki címre hajtanak, és az európai kupasorozatok egyikében is szeretnének legalább a csoportkörig eljutni. A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében már pályára lépett a Dinamo Batumi ellen a kilencvenháromszoros szlovák válogatott, Juraj Kucka, aki ugyan harmincöt éves, de olyan tapasztalattal rendelkezik nemzetközi szinten is, amilyennel egyetlen játékos sem a szlovák élvonalban.

FC ViON
Fotó:  TASR

A Watfordból hazatérő Kucka piaci értékét még mindig 1,8 millió euróra becsüli a Transfermarkt. A venezuelai csatár, Eric Ramírez, aki korábban a DAC-ban szerezte a gólokat, a Dinamo Kijevtől érkezett kölcsönjátékra, és szintén a kezdőben kapott helyet a gól nélküli döntetlennel végződő találkozón. A tizenháromszoros grúz válogatott, Giorgi Chakvetadzét a belga Genttől vette kölcsön Weiss, és elég jól ismeri a 2 milliót érő védencét a grúz válogatottból. Szinte biztos, hogy a Slovanból távoznak még a nyáron néhányan, akár a magyar Holman Dávid is, és talán újabb külföldivel bővül a keret.

Weiss, Janeiro, Guľa

Vladimír Weiss maradt tehát a címvédő élén, sem szlovák szövetségi kapitány, sem a DAC vezetőedzője nem lett. A sárga-kékek azonban megváltak a portugál João Janeirótól, aki ismét Magyarországon, Debrecenben kötött ki, a helyére pedig Adrián Guľát nevezték ki. A negyvenhét éves tréner a Zsolnával nyert bajnokságot 2017-ben, az utóbbi időben a Viktoria Plzeňt, valamint a Wisła Krakkót irányította. A csallóköziek játékoskeretét 10 millió euróval kevesebbre értékelik a jelenleg 21 milliót érő Slovannál, és eddig két kölcsönjátékossal erősített a klub. A középpályás Miroslav Káčer a Plzeňtől érkezett, a kapus Samuel Petráš Zsolnáról. A távozók közt szerepel Matúš Malý (Rózsahegy), Andrej Fábry (Szakolca), Martin Vantruba (Spartak), Thibaud Verlinden (Beer-schot), Martin Jedlička (Plzeň), Benjamín Száraz (Zemplín), Divković végleg a Brøndbyhez igazolt, Vera pedig az argentin másodosztályba, kölcsönbe.

A csapatkapitány Kalmár Zsolt visszatérésére még a nyáron számítani lehet, persze jó kérdés, a másfél évet kihagyó magyar válogatott visszanyeri-e korábbi formáját, 

ahogy a másik középpályás, a horvát Andrija Balić is hamarosan pályára léphet.

A DAC és a Slovan párharcából, a keretet látva, utóbbi jön ki győztesként. A dunaszerdahelyiek továbbra is az ingyen igazolható, valamint a kölcsönbe érkező játékosokban gondolkodnak, ami nem enged arra következtetni, hogy a vezetés bízik a jövőben és a sikerben. Az elmúlt idény ezüstérmese, az MFK Ružomberok kizárólag szlovák játékosokkal vág neki a 2022–2023-as idénynek. Az alakulatot Peter Struhár vezeti, a csapatot erősíti Domonkos Kristóf is, aki Komáromban focizott korábban. Az FC Spartak Trnava vezetőedzői posztján sem történt változás, Michal Gašparík irányítja a kupagyőztest.

Nagymihályi MFK
Nyári felkészülés
Fotó:  MFK Nagymihály

A Zsolnát a cseh Jaroslav Hynek vezeti az új szezontól, a liptószentmiklósi Tatrant Jozef Kostelník, a Szakolcát a Kostelníket váltó Juraj Jarábek, a Besztercebánya éléről pedig július elsejével menesztették Stanislav Vargát, aki négy éven keresztül vezette a Duklát, és a cseh Michal Ščasnýt nevezték ki a helyére. Varga és a vezetőség viszonya érdekes lehetett, az új igazolásokon nem tudtak dűlőre jutni, és az edző fejére olvasták, hogy nem tudta az elmúlt években feljuttatni a csapatot az élvonalba. A Dukla ugyancsak kizárólag szlovák játékosokra épít, ellentétben a DAC és a Slovan alakulataival, mindkettőben több mint húsz külföldi szerepel.

A harmadik idegenlégiós vezetőedző az a Peter Hyballa, aki 2018 júliusától másfél évig dirigálta a Dunaszerdahelyt, majd kevésbé sikeres állomások következtek Hollandiában, Lengyelországban, Dániában és Németországban

– különösen az esbjergi kiruccanása egészen bizarr volt.

Új idény, új kihívások, a Trencsén a német–holland trénerben látja a jövőt. A Fortuna Liga 2022–2023-as idényében három újonc is szerepel, miután a Szered és a Szenice sem kapta meg az induláshoz szükséges licencet. Ezzel a második liga győztese, az FK Železiarne Podbrezová mellett a második helyezett MFK Dukla Banská Bystrica és a bronzérmes MFK Skalica is indulási jogot szerzett. Az őszi szezon a 18. fordulóval, november 12-én ér véget a labdarúgó-világbajnokság miatt, a liga február 11-ével folytatódik, és május 20-án zárul.

Az 1. forduló mérkőzései: július 15., 20.30: Nagymihály–Besztercebánya; július 16., 18.00: Spartak–ViOn, Trencsén–Zsolna, 20.30: Zólyombrézó–Slovan; július 17., 18.00: DAC–Liptószentmiklós, Szakolca–Rózsahegy.        

Megjelent a Magyar7 hetilap 28. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.