Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
Jürgen Kloppot nevezte ki pénteken a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a német szövetség (DFB).
Az 59 éves szakember 2024-ben távozott a Liverpooltól, azóta először vállalt edzői munkát. A szerződése a 2030-as világbajnokságig szól. A német válogatott szövetségi kapitányi posztja azután üresedett meg, hogy Julian Nagelsmann távozott, mivel csapata a Paraguaytól elszenvedettt vereséggel már a kieséses szakasz első fordujában, a 32 között búcsúzott a múlt vasárnap véget ért világbajnokságtól. A németek azóta nem nyertek kieséses párharcot a vb-n, hogy győztek a 2014-es tornán. Klopp már az Egyesült Államokban tárgyalásokat kezdett a DFB-vel, amely aztán július 11-én bejelentette, hogy a főbb pontokban egyezségre jutottak.
A hivatalos kinevezés történt meg pénteken. A tréner fáradtságra, kimerültségre hivatkozva mondott le két éve a Liverpoolnál, amellyel Bajnokok Ligáját és bajnokságot nyert.
Távozásakor a magyarok közül Szoboszlai Dominik volt a csapat tagja. Azóta Klopp a Red Bull csoport globális futballigazgatójaként tevékenykedett, a közelmúltban pedig úgy nyilatkozott, hogy feltöltődött és újra készen áll egy edzői feladatra.
Jürgen Klopp a német válogatott történetének 13. szövetségi kapitánya. A munkáját ezúttal is Peter Krawietz, Pepijn Lijnders és Sven Bender segíti majd. A bemutatkozására szeptember 24-én, a hollandok elleni, amszterdami Nemzetek Ligája-mérkőzésen kerül sor.