2021. március 27., 09:06

Jövő héten kiderül, hogyan változik meg a Bajnokok Ligája 2024-től

Március utolsó napján kellene megismernünk az UEFA döntését arról, hogy alakítják át a Bajnokok Ligáját.

Bajnokok Ligája kupa
Ki lesz így kíváncsi a Bajnokok Ligájára?
Fotó: TASR/AP

A világ legértékesebb nemzetközi sorozata előreláthatóan 2024-től tovább bővül és a csoportkörben 36 csapat küzd majd a végső győzelemért az eddigi 32 helyett. Az új tervezet azzal számol, hogy három szabad kartyát kapnának azon "sztárcsapatok", amelyek a nemzeti bajnokságaikból nem kvalifikálják magukat.

A tervezet szerint ide azon csapatok tartoznának, amelyeknek a történelmi kupaszerepléseik alatt a legtöbb pontot szerezték. A negyedik új helyet Franciaország kapná, amelynek jelenleg két biztos és egy selejtezős helye van a Bajnokok Ligájában.

A cél természetesen az, hogy a bajnokságokban kínlódó, de jelentős szurkolói bázist mozgató csapatok ilyen módon ott legyenek a BL-ben és még véletlenül se induljanak el más sorozatban. Évek óta ugyanis több terv látott napvilágot valamilyen szuperligáról, ahol a legértékesebb csapatok egymással játszanának.

A tervek hatásáról a régiónk focijára korábban már írtunk:

A változások elméletileg azt is magukkal hoznák, hogy főtáblán szereplő együttesek az eddigi hat helyett legalább tíz találkozót játszanának. Az egyetlen tabella alapján a legjobb nyolc kvalifikálná magát a nyolcaddöntőbe, míg a 9–16. helyezettek a 17–24. helyezettekkel játszanának a 16 közé kerülésért. 

A keleti kluboknak közben az UEFA kialakít egy harmadik számú sorozatot, ami Konferencia Liga néven a 2021–2022-es szezonban rajtol. Magyarországról és Szlovákiából is a kupa győztese, illetve az OTP Bank Liga/Fortuna liga második és harmadik helyezettje szerepelhet a harmadik számú európai kupasorozatban.

A Konferencia Ligában az európai szövetség 55 tagországának 184 csapata vesz részt. Az egyes országok indulásra jogosult csapatainak számát a bajnokságok UEFA-együtthatói határozzák meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.