2020. augusztus 4., 15:31

Iker Casillas hivatalosan is visszavonult

Kedden hivatalosan is bejelentette visszavonulását Iker Casillas, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi legendás kapusa.

Iker Casillas
Fotó: TASR / AP

A 39 éves hálóőr keddi közleményére reagálva

a Real Madrid a hivatalos honlapján emlékezett meg a játékosról,

akit a klub 118 éves története egyik legfontosabb labdarúgójaként emleget. A királyi gárda oldala kiemeli, Casillas volt az együttes egyik legikonikusabb kapitánya, aki példaértékű viselkedésével képviselte a legendás klubot.

A Marca című spanyol sportnapilap korábban arról írt, hogy a pályafutását az FC Portóban befejező Casillas visszatér a Real Madridhoz, ahol Florentino Pérez klubelnök tanácsadója lesz.

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte

1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezenkívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741). A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavalyelőtt bajnok volt, szerződése 2021 nyaráig szólt. Tavaly május 1-jén szívrohamot kapott, de nem jelentette be visszavonulását, novemberben pedig ismét edzésbe állt.

A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.