A Real Madrid lett az első futballegyesület a világon, amelynek bevétele egyetlen pénzügyi évben meghaladta az egymilliárd eurót.
Nyolcvanezer szurkoló előtt mutatta be a Real Madrid új szerzeményét, Kylian Mbappét. A francia sztár öt évre írt alá a spanyol csapathoz.
Joselu mellett Nacho Fernández is távozik a Real Madrid csapatától.
Vállproblémákkal küzd Jude Bellingham, a Real Madrid és az angol válogatott középpályása, ami miatt akár három hónapos kihagyás is várhat rá.
Luka Modric 2025-ig hosszabított a királyi gárdával.
Néhány perc elég volt a spanyoloknak.
Nem lesz német döntő.
Fontos lett volna előnnyel utazniuk a visszavágóra, mivel nagyon nehéz nyerni a Santiago Bernabéu stadionban - nyilatkozta Lőw Zsolt a Bayern München - Real Madrid BL-mérkőzés után.
Az 1955 és 1992 közötti időszakot, vagyis a BL-elődöt, a BEK-et is figyelembe véve a Real összesen tíz alkalommal búcsúztatta el a címvédőt. Ebben a sorrendben második Juventus erre öt alkalommal volt képes.
Kialakult a Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnye.
Gólokból és izgalmakból nem volt hiány az első két negyeddöntős összecsapáson.
Egy labdarúgók fosztogatására szakosodott bűnbandát fülelt le a rendőrség.
Kisebb balesetben volt részük a Real Madrid játékosainak, az őket szállító autóbusz ugyanis balesetet szenvedett.
Történelme 13. spanyol Szuperkupa győzelmét ünnepelhette a Real Madrid.
Ancelotti második ciklusát tölti a spanyol fővárosban.
Rafael Nadal, a spanyolok teniszsztárja azt mondta, tetszene neki, ha a Real Madrid futballklub elnöke lehetne.
Éder Militaónak elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért a napokban megműtik.
A 31 éves belga futballistának edzésen szakadt el keresztszalag a bal térdében.
Luka Modrič egy évvel meghosszabbította szerződését a Real Madriddal, azaz még legalább 2024 júniusáig a királyi klub labdarúgója lesz.
Mbappé nem hosszabbít Párizsban, felbolydult az átigazolási piac.
Tizennégy év után a nyáron távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától az aranylabdás Karim Benzema.
Ancelotti: 2024-ig a Realnál maradok.
A találkozót 21 órától az M4 Sport élőben közvetíti.
A Bajnokok Ligája elődőntő előtt.