2019. január 20., 11:09

Így nyert szombaton a DAC! - VIDEÓ

Szombaton második téli felkészülési mérkőzését a Soroksár SC ellen játszotta a DAC.

Davis tél
Fotó: fcdac.sk

A dunaszerdahelyiek a két félidőben eltérő csapattal álltak fel, de gólig nem jutottak egészen a találkozó végéig, amikor is Davis egy tizenegyesből döntötte el a találkozót.

A téli hidegben persze nem is az eredmény, hanem a formába lendülés volt a cél, amit jövő héttől a törökországi edzőtábor segít majd.

A szombati találkozót így értékelte Peter Hyballa: "Színvonalas, nagy iramú mérkőzést játszottunk, kiváló ellenféllel szemben. Játékunk szervezettségével elégedett vagyok, de a befejezéseknél most nem voltunk elég pontosak, rámenősek, precízek. Viszont ismét bebizonyítottuk, hogy a végsőkig küzdünk, s ennek az utolsó pillatokban született, győztes gól volt az eredménye. Nagyon sajnálom, hogy a második mérkőzésen is megsérült egy játékosunk. Bízom benne, hogy Bednár minél előbb felépül.”

A vendégek mestere a Fradi legendája, Lipcsei Péter a vereség ellenére elégedett volt csapata teljesítményével: "„Gratulálok a csapatomnak – annak ellenére, hogy egy góllal kikaptunk –, hiszen voltak azért lehetőségeink. A második félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. Nyilván a végén picit bosszúsak voltunk, hiszen a 87. percben 11-esből kaptunk gólt. Január 3-án kezdtük a felkészülést, s nagyjából most járunk a közepén. Egy héten belül ez volt a harmadik mérkőzésünk, picit fáradtabbak a játékosok, de úgy gondolom, ezen a találkozón is nagyon jól teljesítettek. Két hét múlva kezdődik majd a bajnokság, s akkor reményeim szerint már frissebbek lesznek és jobban tudnak majd koncentrálni.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.