2019. január 30., 14:49

Hyballa elégedett volt a DAC tegnapi teljesítményével

Kedden a sárga-kékek a törökországi edzőtáborban a dán Esbjerg csapatával gól nélküli döntetlent játszottak, s a csallóköziek mestere elégedtségének adott hangot.

DAC sajtó tél 2019
Fotó: ma7.sk

Hyballa szerint nagyon jó mérkőzést játszottak, az első félidőjük nagyon erős volt, hiszen 80 százalékban a dunaszerdahelyiek birtokolták a labdát.

"Azt mondhatom, az egész mérkőzés során mi domináltunk, s ezt a dán liga 4. helyezettje ellen, ezért nagyon elégedett vagyok. Tartósan nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre, labdaszerzéseknél is jobbak voltunk, a védekezésnél remekül zártunk vissza. Minden nagyon jól ment. Az viszont jól látható, hogy jelenleg a gólszerzéssel adódnak problémáink. Sok helyzetet tudtunk kialakítani, bár nem olyan sokat, mint a Lech Poznan ellen. Igaz, az Esbjerg nagyon mélyen védekezett, amolyan catenaccio futballt játszott, de nem vagyunk elég kreatívak, s a befejezésnél elég határozottak. Remélem, hogy Davis sérülése nem lesz komolyabb, a vizsgálatok után meglátjuk. Keményen odaléptek neki, amit egy edzőmeccsen teljesen felesleges. Rúgtunk egy gólt is, melyet a játékvezetőknek meg kellett volna adniuk, de végül lest intettek. Így a csapat kicsit csalódott, hiszen mi voltunk a jobbak, de nemsokára itt a következő mérkőzés és bizonyíthatunk" - mondta el Peter Hyballa a klub honlapjának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.