Gyengélkedik a válogatott, de mi ennek az oka?
Két lejátszott mérkőzés, egy pont. Így áll jelenleg a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája B-divíziójában, és az elkövetkező két mérkőzés sem ígérkezik egyszerűnek.
Hol vannak már azok az idők, amikor az A-divízióban vitézkedtünk, és Wolverhamptonban 4:0-ra vertük az angol válogatottat. Az elmúlt közel négy évtized legjobb időszaka volt az a magyar labdarúgásnak, ezek az idők azonban lassacskán elmúltak, és visszatértünk a realitás talajára.
Természetesen nem temetni szeretném a csapatot, az A-divízióban való szereplés és a legjobb csapatok elleni eredmények bravúrnak számítottak, de valamilyen szinten felülteljesítés is volt. A játékosállományt figyelembe véve a magyar csapat számára a B-divízió számít reálisnak, a mostani teljesítményünkkel azonban már az ottani tagságunk is veszélybe kerülhet.
Az elit divízióba való felkerülés ugyan még nem úszott el, jelenleg azonban nem tűnik reálisnak. Az ukránok ellen ugyan voltak pozitív jelek, helyzeteket is sikerült kidolgozni - főleg a mérkőzés első harminc percében - egyetlen védelmi megingás azonban a vesztünket okozta.
Arra is számítani lehetett, hogy Észak-Írországban sem lesz egyszerű dolgunk, a mutatott játék azonban még így is elmaradt az előzetes várakozásoktól. Két rendkívül passzív együttes összecsapását láthattuk, ahol úgy tűnhetett, mindkét csapat számára tökéletesen megfelel az egy pont. Az írek esetében ez valamilyen szinten érthető is lenne, hiszen ők az első fordulóban idegenben legyőzték a georgiaiakat, számunkra viszont létfontosságú lett volna a három pont megszerzése.
Az első félidő csalódáskeltő volt, semmiféle veszélyt nem jelentettünk az ellenfél kapujára, rengeteg hibával játszottunk, melyből a hazaiak veszélyes helyzeteket tudtak kialakítani. Mintha a játékosok nem bíztak volna önmagukban, és az egyszerű szituációkban követtek el hibákat.
Emellett egy újabb sérülés is tovább gyérítette a csapatot - a magyarokra ezen a téren az utóbbi időben rájár a rúd - Bolla Bendegúz szenvedett súlyos sérülést, akit hordágyon vittek el. Bolla védőmunkája ugyan olykor hagy kívánni valót maga után, a támadásokból azonban aktívan kiveszi a részét, az ukránok ellen például védő létére ő alakította ki a legtöbb helyzetet.
Ezzel egy újabb csapás érte a magyar válogatott támadójátékát, amely Varga Barnabás, Sallai Roland és Damir Redzic hiányában már így is akadozott. És pont ezen játékosok hiánya lehet a fő oka a csapat mostani szereplésének. Elsősorban Varga és Sallai távolléte olyan minőségbeli visszaesést jelent, melyet Marco Rossi bármely játékos beállításával, formációváltással vagy taktikai változtatással sem tud orvosolni.
Sallai személyében a cselek, a váratlan megoldások, és a kiváló passzjáték tűnt el, Vargával pedig a fejjáték és a kapu előtti megoldások hiányoznak a csapatból. Az AEK csatárának hiánya az észak-írek elleni összecsapáson is látványos volt, szinte alig nyertünk fejpárbajokat, és a tizenhatoson belül sem tudtunk ígéretes helyzetbe kerülni.
Bárány Donát beállítása ugyan jó húzásnak bizonyult, mint ahogy Tóth Alex is lendületet vitt a csapat játékába. Épp az említett két játékos beállása után tudott dominálni a magyar válogatott, a hajrában már ígéretes helyzeteket is sikerült kialakítani, ezekben a szituációkban azonban nem voltunk túl pontosak.
Részemről a mérkőzés embere Schäfer András volt, aki hajtott, küzdött, azonban az ő labdás játékába is rengeteg hiba csúszott. Csongvai Áron is meggyőző teljesítményt nyújtott, Szoboszlaitól viszont többet várnánk. A Liverpool középpályása bőven kivette a részét a védőmunkából, ami egyrészt dicsérendő, másrészt viszont ez lehetett az oka, hogy az ellenfél kapuja előtt nem tudott veszélyes lenni, egyszerűen nem került olyan szituációkba.
Tisztában vagyunk Szoboszlai passzjátékával és rúgótechnikájával, elegendő számára egy apró terület, hogy veszélyes legyen az ellenfél kapujára, azonban az ukránok és az észak-írek ellen sem sikerült ilyen helyzetekbe kerülnie. Rendkívül mélyen veszi fel a labdákat, a játék szervezése teljes egészében rá van bízva, így viszont ritkábban ér oda az ellenfél támadóharmadába.
Rossinak talán erre kellene megoldást találnia, Sallai és Varga hiányában ugyanis teljes egészében Szoboszlai felelős a kreativitásért. Két nehéz mérkőzés vár a magyar válogatottra az előttünk álló pár napban, előbb Georgiát fogadjuk a Puskásban - mondanom sem kell, hogy kötelező lenne a győzelem -, majd Nagyszombatban lépünk pályára Ukrajna ellen.
