2024. augusztus 26., 09:21

Góllal mutatkozott be Bénes az Unionban, Szoboszlaiék második mérkőzésüket is megnyerték

Elrajtoltak az európai topbajnokságok, ez alkalomból pedig áttekintettük, miként szerepeltek a magyar, illetve a felvidéki kötődésű játékosok klubcsapataikban.

Union Berlin
Fotó: TASR

A doborgazi születésű Bénes László egy kiváló hamburgi idényt követően a nyáron igazolt a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin csapatához, ahol már az első bajnoki találkozón hősnek bizonyult.

Bénes a 72. percben lépett pályára, majd két perccel később szinte első labdaérintéséből gólt szerzett, amivel a berlinieknek sikerült egy ponttal távozniuk a Mainz otthonából.

Schäfer András a kezdőcsapatban kapott helyet a mérkőzésen, mely során 72 percet töltött a pályán, helyére pont az egyenlítő gólt szerző Bénes állt be.

Az RB Liepzignek Gulácsival és Orbánnal a kezdőjében nagy nehezen sikerült legyűrnie a Bochum csapatát. Gulácsi igen, Orbán már kevésbé örülhetett felhőtlenül a győzelemnek és a kapott gól nélkül lehozott mérkőzésnek, a magyar válogatott védőt ugyanis a találkozó 85. percében egy durva belépőt követően kiállították.

A másik két Bundesligában érdekelt magyar labdarúgó közül Sallai Roland 18 percet kapott a Stuttgart elleni győztes mérkőzésen, míg Szalai Attila ezúttal is csupán a padról nézte végig, ahogy a Hoffenheim egy fordulatos, gólgazdag mérkőzésen legyőzi a Holstein Kiel csapatát.

Térjünk át a Premier League-ra.

Szoboszlai Dominikra ezúttal is a kezdők között számolt Arne Slot, a magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán volt, és meggyőző teljesítménnyel járult hozzá a liverpooliak Brentford csapata felett aratott 2:0-s győzelméhez.

A Mersey-parti csapat ezzel továbbra is hibátlan a bajnokságban, és pontazonossággal a tabella negyedik helyén áll.

Úgy látszik, Kerkez Milos végérvényesen beilleszkedett Andoni Iraola rendszerébe, a magyar válogatott szárnyvédője ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést, melyen a Bournemouth az első félidőben előnybe került, azonban a Newcastle Anthony Gordon révén a hajrában egyenlített, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A Seria A-ban szereplő Parma nagy meglepetésre hazai pályán győzte le az AC Milant, a sikerben pedig nagy része volt Balogh Botondnak is. A 22 éves játékos kiváló teljesítményt nyújtott, a párharcai többségét megnyerte, illetve a passzhatékonysága is szinte tökéletes volt.

Az összesített 7.7-es értékelés megáért beszél, ennél csupán a gólt szerző Dennis Man kapott magasabb értékelést. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.