2019. január 31., 13:52

Bénes már be is mutatkozott új csapatában

Bénes László már szerdán bemutatkozott a német másodosztályban, miután a Holstein Kiel csapatában a második félidőben csereként lépett pályára.

Bénes Kiel
Fotó: Holstein Kiel

Kedden látott napvilágot a hír, miszerint a csallóközi játékos a szezon végéig kölcsönjátékosként a Bundesliga 2-ben szereplő Kiel csapatában próbál majd formába lendülni. A Borussia Mönchengladbach együttesében ugyanis az idény eddigi részében nem egész fél órát játszott, s csapata szeretné, ha nyáron úgy térne vissza, hogy több mérkőzésen tudta kipróbálni magát.

Szerdán a Kiel a Heidenheim otthonában szerepelt és a hasonló játékerőt képviselő együttesek mérkőzésén végül 2-2-es döntetlen született. Bénes a 68. percben lépett pályára, akkor csapata még vesztésre állt, de egy öngólnak köszönhetően egyenlítettek. A felvidéki focista egy sárgát is begyűjtött, s a klub honlapjának beszámolója szerint új lendületet hozott a vendégek játékába miután pályára lépett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.