2023. november 11., 17:20

Frühwald-parádé után a DAC a ráadásban mentett pontot a Rózsahegy ellen

A novemberi válogatott szünet előtt a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán fogadták a sorozatban három vereséget is elszenvedő Rózsahegyet. Adrian Guľa ezúttal két magyar tehetségének is bizalmat szavazott a kezdőben.

 

DAC - Rózsahegy foci - 2023
Fotó: dac1904.sk

A kezdeti gyenge eredményeket követően a dunaszerdahelyi DAC összekapta magát és a Szlovák Kupában és a bajnokságban is fontos győzelmekkel kerültek ki a hullámvölgyből. A sárga-kékek a hétközi kupasikerrel bejutottak a Szlovák Kupa negyeddöntőjébe, míg a bajnokságban is két keleti gráda ellen szereztek fontos győzelmeket, hazai pályán a Nagymihályt, míg idegenben a Kassát győzték le Adrian Guľa védencei. A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) hétvégi fordulójában pedig a több sebből is vérző Rózsahegy látogatott a MOL Arénába, a liptóiak három mérkőzése nem szereztek pontot és még gólt sem rúgtak a legutóbbi három bajnokijukon. A narancsmezesek kezdőjében a dunaszerdahelyi nevelések közül csupán Tučný Ádám került be a kezdőbe, Malý Matuš a kispadról várta a lehetőséget, míg Domonkos Kristóf sérülés miatt nem lehetett ott korábbi csapata ellen, pedig a harmadik fordulóban az 1-1-re végződő találkozón ő szerezte a Rózsahegy gólját nevelőegyesülete ellen.

A DAC vezetőedzője Adrian Guľa a Kassán győztes csapatot küldte pályára, csupán egy helyen történt változás Romero helyére a magyar tehetség Vitális Milán került be, aki a hétközi iglói kupameccsen remekelt és két gólpasszt is kiosztott.

A csípős hideg idő ellenére 4459 néző látogatott ki a MOL Arénába, ahol a dunaszerdahelyi sárga-kékek sorozatbeli harmadik bajnoki győzelmükért hajtottak. A mérkőzés első perceiben a DAC több veszélyes lehetőséget is kidolgozott, a hetedik percben Dimun beadása után Trusa fejelhetett, a liptóiak kapusa Frühwald nagyot védett. A győzelemre törő sárga-kékek két perccel később ismét nagy helyzetbe kerültek, ezúttal a lengyel Gruszkowski labdája után Čermák fejese a felső léc fölé szállt. Az első negyedóra után Vitális Milán ismét bizonyította miért is került be a kezdőbe és a magyar tehetség helyzetbe is került, lövése azonban a kapufán csattant, majd kipattanó után Čermák is a kapufát találta el, nagy lehetőségek maradtak ki. Ezt követően is támadásban maradt a csallóközi gárda és sorra dolgozták ki a gólszerzési lehetőségeket, a 18. percben az előző mérkőzéseken parádézó Andzouana távoli lökete adott ismét munkát Frühwald kapusnak, de a vendégek hálóőre ezt is hatástalanította.

A házigazda DAC egyre nagyobb fölénybe került, már csak az volt a kérdés meddig húzza ki a liptói együttes kapott gól nélkül.

A 25. percben a nagy kedvvel futballozó Vitális ismét helyzetbe került, távoli lökete ezúttal jócskán elkerülte a kaput. A folytatásban a vendégek is helyzetbe kerültek, Zsigmund lőtt távolról jócskán mellé, majd Gouré célozta meg a rövid sarkot, de Frühwald számított az elefántcsontparti lövésére. Az első játékrész második felében a vendégek stabilizálni tudták a középpályát, ezáltal a DAC nem került annyit helyzetbe, mint a találkozó első felében. Az első játékrész további részében az eredmény nem változott, így az első 45 perc után nem született gól.

Szünetről visszatérve egyik szakvezető sem változtatott. A második játékrész elején a vendég rózsahegyiek több helyzetet is kialakítottak, de sem Tučný sem Múdry nem tudta meglepni a sárga-kékek kapusát. Az idő előrehaladtával a DAC ismét fölénybe került és sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb lehetőségeket. Az 57. percben Brunetti beadása után Gouré fejelt kapura, de Frühwald ezt is kivédte. Négy perccel később Vitális szöglete után ezúttal az előrehúzódó Brunetti fejelhetett kapura, de a liptóiak kapusa ezt is hatástalanította. Ezt követően pedig a futószalagon érkeztek a dunaszerdahelyi lehetőségek, de Frühwald kapus elképesztő napot fogott ki, szinte minden labdát megfogott. A 63. percben óriási dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, Gruszkowski labdáját Gouré próbálta akrobatikus mozdulattal a hálóba juttatni, sokan már gólt kiáltottak, de végül a labda éppenhogy elsuhant a kapufa mellett. A DAC nagy erőket mozgósított a vezetés megszerzése érdekében, de a rózsahegyiek kapusa nagy napot fogott ki. A 67. percben Csinger iratkozhatott volna fel a góllövők közé, de nem volt szerencséje a magyar bekknek.

Adrian Guľa kettőt is változtatott, Vitális és Herc helyére Káčer és Ramadan léphetett pályára. A 73. percben Ramadan pedig rögtön helyzetbe is került, de ezúttal is kapusbravúr mentette meg a góltól a vendégeket. A sok kihagyott helyzet pedig nyolc perccel a vége előtt megbosszulta magát és a csereként beálló Boďa első labdaérintéséből gólt szerzett egy szöglet után. Ezek után a sárga-kékeknek nagyon sürgető lett, de hiába voltak meg a lehetőségeik az egyenlítésre a DAC játékosai szinte minden kihagytak ezen az estén. A véghajrában a Rózsahegy végleg eldönthette volna a mérkőzést, de Popović nagyot védett Lavrinčík ziccerénél.

Mikor már úgytűnt újabb vereséget szenved a DAC, érkezett a csereként beálló Barišić és a ráadásban mentett pontot a csallóközi gárdának. A döntetlennel a DAC játékosai lehetnek az elégedetlenebbek, hiszen rengeteg helyzetet puskáztak el.

 

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), alapszakasz, 14. forduló:
FC DAC 1904 – MFK Rózsahegy 1-1 (0-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4459 néző, v.: Marhefka - Ferenc, Vitko
Gólszerzők: 90+4. Barišić ill. 82. Boďa
Sárga lapok: 23. Dimun, 77. Csinger, ill. 84. Frühwald
DAC: Popović - Gruszkowski, Csinger, Brunetti, Andzouana  - Vitális (66. Káčer), Dimun (86. Romero), Čermák - Trusa (83. Barišić), Goure, Herc (66. Ramadan)
Rózsahegy: Frühwald - Luterán, Maslo, Gabriel, Selecký - Múdry, Zsigmund (K), Lavrinčík - Hladík (58. Chobot), Chrien (79. Boďa), Tučný (58. Šefčík)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.