2022. október 11., 12:30

FotelSzurkoló: Gólgazdag rangadókat hozott a hétvége

Három nagy rangadót is rendeztek a hétvégén, a nagy klubok továbbra is botladoznak, erőpróba El Clásico előtt, Casillas coming outolt, majd visszavonta – ilyen volt a hétvége a topligákban.

foci
Fotó: TASR
El Clásicóra várva!

A hétvégén az FC Barcelona sorozatban hetedik bajnoki mérkőzésén győzedelmeskedett, így jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést a Real Madridtól. A két klub egyaránt 22 ponttal rendelkezik, a hétvégén pedig jön a várva várt El Clásico, amikor is összecsap egymással a két ősi rivális. 

A katalánokra nehezebb hét vár, hiszen szerdán a Bajnokok Ligájában hazai pályán fogadják az Internazionale csapatát, amely a múlt héten nagy meglepetésre 1-0-ás győzelmet aratott a Barcelona felett. Így, míg a Real Madrid 100 százalékos mérleggel bír a BL-ben, addig a Barcelona 3 forduló után mindössze 3 ponttal, a kiesést jelentő 3. helyen áll. A szerdai visszavágó tehát egyben komoly erőpróba is lesz a hétvégi El Clásico előtt.

A Barcelona az elmúlt szezonok során komoly gazdaság krízissel nézett szembe. A fizetések miatt több szerződést is fel kellett bontani, illetve több játékos leigazolásához is komoly matekozásra volt szükség. Mindeközben a katalánok a spanyol AS lapértesülései szerint még összesen 144 millió euróval tartoznak olyan játékosokért, mint Miralem Pjanic, Philippe Coutinho, Frenkie de Jong és Ferrán Torres. 

Ennél is érdekesebbek azonban azok a pletykák, melyek szerint Barcelonában már egy ideje azon törik a fejüket, hogyan hozhatnák vissza Lionel Messit a klubhoz, akinek 2023 nyaráig szól a szerződése a PSG-vel.

Leszakadó Itália

A 90-es években az olasz Serie A volt az, ami manapság az angol Premier League: a topbajnokság, ahová minden játékos vágyott. A Parma együttese például reális eséllyel szállt versenybe a portugál tehetség, Luis Figo leigazolásáért, miközben olyan játékosok játszottak a csapatnál, mint Hernán Crespo, Fabio Cannavaro vagy épp Gianluigi Buffon.


Mára azonban az olasz bajnokság renoméja jócskán csökkent, s gazdaságilag is alulmarad a többi topligával szemben, aminek legszembeötlőbb példája a stadionok helyzete. Míg a legtöbb német, angol és spanyol csapat rendelkezik saját stadionnal, addig Olaszországban egyedül a Juventusnak van saját stadionja (2011 óta). 

Így, míg a Juventus többnyire számolhat a jegyeladásokból származó bevételekkel is, addig az Inter vagy az AC Milan bérleti díjat fizet Milánó városának a stadion használatáért.

Ennek fényében pedig már nem is olyan meglepő, hogy a Juventus miért állt majdnem egy évtizedig a többi olasz csapat fellett.

Az elmúlt fordulók azonban rámutattak még egy dologra, amiben az olasz csapatok jócskán alulmaradnak: ez pedig az erőnlét. A hétvégén az AC Milan 2-0-ás sima győzelmet aratott a Juventus felett. Ugyanez a pazar formában futballozó AC Milan viszont hétközben 3-0-ra kikapott a Chelsea-től a Bajnokok Ligájában. 


Tény, hogy a két liga más szintet képvisel, s a Juventus továbbra sem tud kivergődni a sérülésekkel és formahanyatlásokkal szegélyezett gödörből – ám azt gondolom, elvárható lenne, hogy az olasz bajnokság címvédője legalább egy kicsit is megizzasztja ellenfelét.

Azt, hogy az olasz csapatok nem állnak jól az erőnlét kérdésében, jól szemlélteti a holland Matthijs De Light esete, akit a Bayern München idén nyáron igazolt le a Juventustól. „Beszéltem vele az egyik edzés után, azt mondta, az elmúlt négy évben nem volt ennyire nehéz edzése. Valóban kemény volt, de annyira azért mégsem, csak egy normális edzés” – nyilatkozta nemrég a bajorok vezetőedzője, Julian Nagelsmann, aki utána még oda is szúrt az egész olasz focinak: „Nem játszott olyan sokat az elmúlt szezonban, és azt hallottam, hogy így nem könnyű fittnek maradni Olaszországban.”

A hétvége mérkőzése

Igazi adok-kapok mérkőzés volt a hétvégi Arsenal-Liverpool rangadó, melyen a londoni Ágyúsok 3-2-es győzelmet arattak Jürgen Klopp szebb napokat is látott csapata felett.

Gabriel Martinelli már az első percben gólt szerzett, amire Darwin Núnez válaszolt, majd a szünet előtt Bukayo Saka szerezte meg ismét a vezetést a londoniaknak. A második félidőben Robert Firmino egyenlített, ám Saka 76. percben szerzett tizenegyesgóljára a liverpooliak már nem tudtak válaszolni. A győzelemmel az Arsenal továbbra is vezeti a Premier League-et, egy ponttal megelőzve a Manchester Cityt.

A hétvége pillanata

Így reagált Oliver Kahn, amikor a Borrusia Dortmund az utolsó utáni pillanatban egyenlített a Bayern München elleni szuperrangadón, ahol a bajorok már 2-0-ra is vezettek. A 2-2-es döntetlent követően a két csapat hátránya 4 pontra nőtt a listavezető Union Berlinnel szemben.
 

A hétvége nyilatkozata

"Remélem tiszteletben tartjátok: meleg vagyok! - írta vasárnap Iker Casillas Twitter-oldalán, amire az egész világ felkapta a fejét, hiszen Carles Puyol, egykori válogatott csapattársa a következővel toldotta meg a bejegyzést: "Itt az ideje, hogy elmondjuk a történetünket, Iker." A poszt azonban rövid időn belül törlésre került Casillas közösségi oldaláról. Az első hírek még arról szóltak, hogy a coming out csak egy fricska volt a spanyol kapus részéről, mivel a sajtó lépten-nyomon összeboronálja valakivel (ezúttal épp Shakirával).

Később aztán Casillas úgy nyilatkozott: hackertámadás érte. A kérdés már csak az, vajon mire utalhatott Puyol - vagy tán ő is áldozatául esett a hackertámadásnak?
7 hír 1 mondatban

Lionel Messi egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az idei lesz az utolsó világbajnoksága az argentin válogatottal.

Egy spanyol lap szerint az Atlético Madrid is szeretné megszerezni Szoboszlai Dominiket.

Angol szurkolók egy csoportja petíciót indított, amelyben örökre eltiltanák Erling Haalandot attól, hogy a Manchester Cityben és Angliában játsszon.

Sajtóhírek szerint hamarosan bejelentheti visszavonulását a Bayern München francia legendája, a jelenleg a Serie A-ban futballozó 39 éves Franck Ribéry.


A Chelsea a téli átigazolási időszakban szeretné leigazolni a Juventus 22 éves szerb támadóját, Dusan Vlahovicot, akit a torinóiak idén januárban, összesen 80 millió euróért szereztek meg a Fiorentinától.

Manchester és Párizs után Torinóban is betörés áldozata lett Ángel Di María, ám ezúttal időben érkeztek ki a rendőrök a Juventus támadójának villájához, és sikerült is elkapniuk az egyik elkövetőt. 

Győztes gólt szerzett, ám a lövés közben megsérült Paulo Dybala, az AS Roma játékosa, aki jó eséllyel nem léphet már pályára az idei évben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.