2018. augusztus 30., 16:47

Felvidéki focistát igazoltak Felcsútra

A felvidéki tehetséges labdarúgóval, Urblík Józseffel kétéves szerződést kötött a Puskás Akadémia együttese.

Urblík József
Fotó: pfla.hu

 Két évre kötelezte el magát a Puskás Akadémia FC-hez a 22 éves felvidéki magyar középpályás, Urblík József. A nyáron a MOL Vidi FC-vel és a DAC-cal is hírbe hozott bártfai születésű játékos Léván kezdett el futballozni, de az FC Nitránál nevelkedett, majd 2016-ban a jelenleg a Szombathelyi Haladást irányító Míchal Hipp hívására került a cseh Vysocina Jihlava együtteséhez, ahol 46 mérkőzésen 7 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott.

„Csak kedd reggel szereztem tudomást a Puskás Akadémia érdeklődéséről, mivel előzőleg a cseh kupában játszottunk mérkőzést. Nagyon megörültem a megkeresésnek, és bíztam benne, hogy sikerül megállapodnunk – mondta Urblík, aki azt is elárulta, mely posztokon számíthat rá Benczés Miklós vezetőedző. – A nyolcas, illetve a hatos pozícióban érzem a legotthonosabban magam, de akkor sem jövök zavarba, ha támadó vagy védekező középpályást kell játszanom. A legfőbb erényemnek a labdabiztosságomat és a passzjátékomat tartom, s az egy az egy elleni szituációk sem okoznak problémát – remélem, meg lesznek velem elégedve a Puskásnál.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.