2019. június 16., 08:41

Felkészülés: Komárom kikapott a szlovák bajnoktól

A bajnok Slovan együttese győzelemmel kezdte meg felkészülését az új idényre. Komáromban aratott háromgólos győzelmet.

kfc-komarom-slovan.jpg
Fotó: skslovan

A Bajnokok Ligája selejtezőire és az új idényre készülő Slovan együttese győzelemmel kezdte a felkészülést. Guzmics Richárdék a másodosztályban érdekelt KFC Komárom otthonában arattak könnyed háromgólos győzelmet. A lila-fehéreknél a felvidéki tehetségek közül Krén Bálint és Pinte Patrik is pályára lépett.

A trópusi hőségben megrendezett találkozón a bajnok kezdett jobban és mára 11.percben a hazaiak kapusának kellett hárítani Ratao lövését Moha passzát követően.
Az első félidőben a Slovan akarata érvényesült, míg a lila-fehérek veszélyes lehetőséget nem igazán tudtak kialakítani.
A játékrész hajrájában az égszínkékek megszerezték a vezetést, miután Čavrič kilőtte a hosszú felsőt, megtörve a gólcsendet.

Fordulást követően is folytatódott a szlovák bajnok fölénye, annak ellenére, hogy a szünetben mindkét szakvezető felforgatta csapata összeállítását. A vendégeknél Guzmics Richárd is lehetőséget kapott, a bajnok másik magyar játékosa Holman Dávid a magyar válogatottbeli szereplése után még szabadságát tölti.
Martin Ševela együttes a második játékrészben alaposan bekezdett és a játékrész elején Ratao a keresztlécet is eltalálta, de nem született gól az akcióból.
A komáromi együttes reményeit Leckeši remek védései tartották életben.
Bő húsz perccel a vége előtt a szlovák bajnok kettőre növelte előnyét miután Moha és Čavrič összjátékát követően a Slovan előző szezonjában is kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosa talált a kapuba.

A hajrára a hazai együttes teljesen elfáradt, a vendégek pedig beállították a végeredményt, miután Moha visszaadta a gólpasszt Čavričnak.
Ezzel a Slovan háromgólos győzelmet aratott Komáromban.

Felkészülési mérkőzés:
KFC Komárom-ŠK Slovan 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Čavrić (42., 87.), Moha (68.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.