2021. június 17., 15:42

Ezek voltak Eriksen első szavai a szívleállása után

Még élénken él mindannyiunk emlékezetében a foci EB nyitónapja, ahol a dán Eriksen összeesett a pályán. A német orvos, Jens Kleinefeld a német médiáknak nyilatkozott arról, mik voltak a középpályás első szavai miután magához tért.

euro 2020
Fotó: TASR/AP

A szívmasszázst követően és a defibrillátor rövid ideig való használatát követően a focista nagyjából 30 másodpercen belül kinyitotta a szemét és az orvos megkérdezte tőle „Itt vagy velünk?” „Igen, itt” felelte  és hozzátette

A francba, még csak 29 éves vagyok”.

A doktor ekkor megnyugodott, mert világossá vált számára, hogy a játékos nem szenvedett agykárosodást és teljesen visszatért. Azt is hozzátette, ilyen sikert a mindennapi életben sokkal ritkábban könyvelhetnek el.

Ráadásul az első szavak után Eriksen már reagált az utasításokra, a stadionban eszméleténél volt, habár a doktoroknak eltartott egy ideig, amíg rákötötték a monitorozó műszerekre és biztonságban átszállíthatták a kórházba.

Kleinefeld elmondta, az újraélesztő készülék bevetése az egészséges profi sportolóknál sokkal többször sikeres, mint az átlagos páciensek esetében.

A stadionban 99 százalékig biztos voltam abban, hogy stabil állapotban ér be a kórházba”

– tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.