2021. április 21., 07:52

Egyre inkább úgy tűnik, nem lesz semmi a Szuperligából

A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) megalakulásában nem érdekelt angol klubok elítélik a hat egyesületet, amelyek alapító tagjai a hétfőn életre hívott bajnokságnak.

A Bayern München és a PSG azon kevés európai topcsapat közé tartozik, amelyik már korábban jelezte, nem kér a Szuperligából.
Fotó: TASR/AP

A Premier League csapatai saját felületeiken szinte kivétel nélkül az ESL ellen szólaltak fel azt követően, hogy kedden találkoztak az angol szövetség képviselőivel. "Szomorúak és csalódottak vagyunk, hogy hat csapatunk támogatásával felvetődött egy ilyen liga létrehozása. Ők mindannyian a saját érdekeiknek megfelelően cselekszenek, elhomályosítva a bajnokságunk és a játék megítélését" - áll az Everton közleményében.

A liverpooli egyesület álláspontja szerint a hat klub döntése nem tiszteli a Premier League többi résztvevőjét, elárulta a szurkolókat, és ahelyett, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben a többiekkel összefogva dolgozna, csak magával foglalkozik.

"Erre az arroganciára sehol nincs szükség a labdarúgásban" - tette hozzá az Everton vezetősége.
A PL többi klubja közül a Brightonnál úgy fogalmaztak, a kezdeményezés rengeteg csapat álmát törné össze, és teljesen szembe megy a labdarúgás közel 150 éves tradícióival. A Fulhamtől Shahid Khan elnök kijelentette, az elképzelés nem szolgálja a játék, vagy a részvényesek érdekeit, illetve azon szurkolókét sem, akik generációk óta a labdarúgás és az angol bajnokság hívei.
A West Bromwich Albionnál - a bajnokság egyik alapítójánál - azt mondták, a hat klub "hátat fordított az angol labdarúgásnak". A Wolverhampton - amely két idénnyel ezelőtt a hatok mögött hetedik lett - közösségi oldalára azt írta ki, hogy "A 2018/19-es szezon bajnoka, de valószínűleg túl késő van már az ünnepléshez".

A hatok egyikének vezetőedzője, a Manchester Cityt irányító Josep Guardiola azt mondta, az nem sport, ahol nincs összefüggés a befektetett munka és a siker között. A szakember arra utalt, hogy a 20 csapatosra tervezett ligában 15 együttes helye állandó lenne, a többiek a maradék öt helyért csatáznának.

Időközben kiderült, a Premier League-ből jelentkező hat csapat mindegyike visszamondta a Szuperligában való szereplést. A Chelsea például kis híján le sem tudta játszani tegnapi bajnokiját, mert a szurkolók sorfalat álltak a csapatbusz előtt, tiltakozva a Szuperliga ellen. 

Gary Lineker, az FC Barcelona és a Tottenham korábbi támadója a katalán sztárcsapat jelmondatával (Mes Que Un Club - Több, mint egy klub) üzent egykori munkaadójának. "Bizonyítsátok be, hogy ez még mindig igaz" - mondta arra utalva, hogy ne a saját, hanem a világ labdarúgásának érdekeit nézzék. Claudio Ranieri, aki az érdekeltek közül az Atlético Madrid, a Chelsea és az Internazionale vezetőedzője is volt - Angliában pedig a Leicester City menedzsereként lett bajnok - közölte, elszomorítják a történtek. "A történet igazán különleges, ha megvalósulnak az elképzelések, ezeknek búcsút mondhatunk. Erről szól a labdarúgás: a kiscsapatok le tudják győzni a nagyokat, ez a sport esszenciája" - jelentette ki az olasz tréner.
Michael Owen, a Liverpool, a Real Madrid és a Manchester United korábbi csatára szerint ez az egész egy átgondolatlan ötlet, amely nem fog működni. "Halálra van ítélve" - tette hozzá a szuperligáról.

A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az UEFA pedig jelezte, hogy eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat. Kedden egy spanyol kereskedelmi bíróság előzetesen úgy foglalt állást, hogy további, magasabb szintű bírósági végzésig - vagy az érdekeltek megállapodásáig - az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA) sem direkt, sem pedig indirekt módon nem fenyegetheti az Európai Szuperliga szereplőit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.