2021. március 21., 10:20

Egy erősen vitatható büntetővel, a 94. percben mentett pontot a Slovan - VIDEÓVAL

A Fortuna Liga rájátszásának második fordulóját rendezték meg szombaton. A szombati játéknap rangadóját a Slovan és a Zsolna összecsapása jelentette, amely főleg a játékvezető ténykedése miatt marad emlékezetes. 

Fotó: TASR/AP

A pozsonyi Slovan hazai pontvesztésével komoly esély kínálkozik a dunaszerdahelyi DAC előtt, hogy ma este csökkentse hátrányát a listavezetővel szemben, amennyiben legyőzi a kerületi rivális Nagyszombat együttesét.

A pozsonyi gárda, ugyanis egy emlékezetes, jó iramú mérkőzésen 2-2-es döntetlent ért el a Zsolna ellen hazai pályán. A vendégek szinte végig vezettek a mérkőzésen, a 32. percben Dávid Ďuriš szerezte meg a vezetést, amire csak a félidő után jött válasz a listavezető részéről. A három tizenegyest is hozó találkozón a játékvezető először a 49. percben ítélt büntetőt, méghozzá a pozsonyi együttesnek, amit Moha váltott gólra.

Nem sokkal később a 63. percben a Zsolna is büntetőt végezhetett el, amit Kurminowski értékesített, így ismét megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A hajrában el is dönthették volna a mérkőzést, de nem sikerült begyötörniük a harmadik góljukat.

Mikor már úgy tűnt, a Zsolna megszerzi a győzelmet, jött Peter Ziemba bíró és egy fantombüntetőt ítélt a pozsonyi együttesnek, miután Medvedev remek színészi alakítással esett a földre. Ziemba játékvezetőnek jó esetben a pozsonyi futballistát kellett volna büntetnie színészkedésért, de a játékvezető zsolnai Slebodníknak mutatott fel sárga kártyát. A büntetőt a pozsonyiak Rafael Ratao révén értéksítették, ezzel a 94. percben mentettek pontot.

A forduló ma este a Nagyszombat-DAC kerületi rangadóval zárul, melyet 16 órakor rendeznek meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2021. 03. 25., cs - 18:51

Valaki ezen meglepődik? Ebben a lopott országban a DAC soha nem lesz bajnok! Pláne úgy, hogy ráadásul a kötelező 3 pontokat meg elszórják odahaza, vagy a nyert meccseket is el tudják veszíteni (pl. most, Nagyszombatban!). Ennek ellenére hajrá Magyarország, hajrá DAC!