Édesapja nyomdokaiban – nagyinterjú Bari Krisztiánnal
A Bari Krisztián név hallatán sokaknak eszébe jut az édesapa, a legendás Bari Jenő, akit a rajongók csak „a Csallóközi Romárióként” emlegettek. A fiatal balhátvéd azonban már nem csupán az örökölt hírnévvel hívja fel magára a figyelmet, Zsolnán alapemberré vált. A liga egyik legjobb balhátvédjeként bizonyít, és egyre emlékezetesebb pillanatokat szerez a pályán. A felejthetetlen gólokról, eddigi zsolnai pályafutásáról és a jövőről is kérdeztük.

Komoly mérföldkőhöz érkeztél a Zsolna kötelékében, hiszen száz bajnokin léptél pályára a klub színeiben. Mit jelentett számodra ez a mérföldkő?
Óriási megtiszteltetés, hogy lejátszhattam száz mérkőzést a Zsolna színeiben. A kezdet nem volt egyszerű, de később minden úgy alakult, ahogy elterveztem, és a vezetőségtől is megkaptam a bizalmat a Niké Ligában, amiért nagyon hálás vagyok.
Nem sokan mondhajták el, hogy 24 évesen 100 mérkőzésen léptek pályára a szlovák bajnokságban. Hogyan értékelnéd eddigi karrieredet Zsolnán?
Idén szeptemberben újabb szerződést írtál alá, 2027-ig hosszabbítottál, ami jól mutatja, hogy fontos láncszeme vagy a csapatnak. Milyen érzés számodra?
Még másfél évig érvényes szerződésem volt, de a vezetőség megkeresett, hogy örülnének, ha meghosszabbítanánk. Nagyon örültem ennek a hírnek, hiszen ez azt jelenti, hogy továbbra is számolnak velem, így aztán gyorsan meg tudtunk egyezni a feltételekről.
Ha megnézzük a tabellát, a Zsolna jelenleg a DAC mögött áll, mindkét csapatnak 19 pontja van. Hogyan értékeled a csapat eddigi szezonját, tíz fordulót követően?
Szerintem a csapatunk eléggé összeállt ahhoz képest, hogy nyáron több játékos, köztük kulcsemberek is távoztak. Nem volt egyszerű összerakni a gárdát, de az edzőnknek sikerült. Esélyesek vagyunk arra, hogy a dobogón végezzünk.
Ráadásul a következő fordulóban komoly rangadó vár a csapatra, hiszen Dunaszerdahelyen léptek pályára. Mit vársz a mérkőzéstől?
Korábban a DAC akadémiáján is nevelkedtél, ezért azt gondolom, különösen érdekes lesz pályára lépned a MOL Arénában…
Igen, de nem ez lesz az első mérkőzésem a DAC ellen. Mindig motiváltan lépek pályára egykori nevelőegyesületem ellen. A DAC elleni összecsapások kicsit izgalmasabbak számomra, hiszen ott nevelkedtem, és mindig jó érzésekkel térek vissza Dunaszerdahelyre, miközben bizonyítani is szeretnék.
Kijelenthetjük, hogy édesapád, Bari Jenő nyomdokaiba léptél. Őt sokan csak „a csallóközi Romárióként” emlegették… Hogyan éled meg ezt, illetve azt, hogy mára alapemberré váltál Zsolnán és a liga egyik legjobb balhátvédjének tartanak?
Sokat beszélgetünk apukámmal erről. Ő azt mondta, hogy reméli, egyszer a nyomdokaiba lépek és meg tudok maradni a legfelsőbb szinten, hogy büszke lehessen rám. Mindig hozzáteszi azt is, hogy szerinte még jobb is lehetek nála.
A szlovák élvonalban 2022 júliusában mutatkoztál be Hlynek edző irányítása alatt, majd a nemzetközi porondon is debütáltál. Az elmúlt években nagy fejlődésen mentél keresztül. Miben sikerült a legtöbbet fejlődnöd?
A bajnokságban több remek megmozdulásod is volt, de talán az egyik legemlékezetesebb a tavalyi szezonhoz köthető: a bajnok Slovan ellen az utolsó percekben szereztél egy parádés gólt.
Ez természetesen felejthetetlen élmény volt, mondhatni az egyik legemlékezetesebb pillanat az eddigi pályafutásomon. A tavalyi szezont is nagyon pozitívan értékelem, hiszen a Slovan mögött a második helyen zártunk. Egyéni szempontból is rendkívül fontos szezon volt, mert képes voltam előrelépni.
Az előző két idényben Zsolnán együtt játszhattál a védelemben Tomaš Hubočannal, aki 40 évesen idén nyáron akasztotta szögre a focicipőt. Milyen volt együtt futballozni egy ilyen komoly rutinnal rendelkező játékossal? A fiatalabbakat esetleg ellátta tanácsokkal?
Arról már korábban is beszéltünk, hogy számodra is opció egy külföldi lehetőség, hiszen minden játékos álma, hogy külföldi bajnokságban is kipróbálja magát. Jelenleg 2027-ig köt a szerződésed Zsolnához. Hogyan látod a jövődet?
Egyelőre nem nagyon nézelődöm, mert tudom, ha jól sikerül a szezon, a klubok felfigyelnek rám és kifizetik a játékosért az összeget. Apummal beszéltünk erről már, volt most is egy pár ajánlatom, de Zsolnán mondták, örülnének neki, ha egy szezont még itt maradnék. Ezért is egyeztünk meg a hosszabbításban, legyen egy jó szezonom és aztán leülünk nyáron és megbeszéljük a következő lépést a karrieremben.
A külföldi légióskodás mellett a válogatott is cél minden játékos számára. Egy külföldi bajnokságból talán könnyebb is bekerülni a válogatottba, mert az jól látható, hogy a keret nagy részét légióskodó játékosok alkotják. Gondolkodtál-e már ezen?
Végezetül milyen célokat tűztél ki magad elé az idei szezonra?
Szeretnék egy nagyon jó szezont futni, és a végén leülni, hogy áttekintsük, milyen ajánlatok érkeznek különböző kluboktól. Természetesen az is a célom, hogy minél több gólt és gólpasszt szerezzek – többet, mint az előző idényben –, és folyamatosan fejlődjek a pályán.
Megjelent a MAGYAR7 41. számában.