2023. július 26., 12:01

Bari Krisztián: Egy jó szezont tudhatok magam mögött, örültem a sok játékpercnek

Egy jó szezon után egy még jobbat teljesíteni vallja a füleki Bari Krisztián, aki az észt Levadia Tallinn ellen mutatkozhatott be a nemzetközi porondon a Zsolna színeiben. A tehetséges védőjátékos az előző idényben a legtöbb játékpercet töltötte a pályán a sosonoknál, ezáltal az idei szezonra jobban felkészült és több tapasztalattal a háta mögött vág neki az új szezonnak. A nemzetközi bemutatkozásáról, az előző idényről és a hétvégi szezonrajtról is beszélgettünk az édesapja nyomdokaiba lépő Bari Krisztiánnal.

bari krisztian
Bari Krisztián
Fotó: mskzilina.sk

Remekül indult a csapat számára az új idény, hiszen a Konferencia Ligában kettős győzelemmel sikerült kiharcolni a továbbjutást az észt Levadia ellen. Hogyan élted meg ezt a két mérkőzést?

Szerintem nagyon jó mérkőzést játszottunk főleg itthon, az első félidőben eldönthettük volna azt a mérkőzést hamarabb és nem kellett volna izgulnunk a visszavágón. Nagyon jól éreztem magam a pályán és a csapat is nagyon jól felkészült a Levadia elleni párharcra és megérdemelten jutottunk tovább a következő körbe.

Számodra ez volt a debütálás a nemzetközi porondon, hogyan élted meg a bemutatkozást az Konferencia Ligában?

Mondhatni kicsit izgulósabban kezdtem, de összeségében ugyanúgy készültem, mint a többi mérkőzésre és nem éreztem nagyobb nyomást ezáltal. Nagyon jól éreztem magam a pályán és örülök a győzelemnek és a továbbjutásnak.

A következő ellenfél már komolyabb játékerőt képvisel a belga Gent személyében, mit vársz attól a párharctól?

Őszintén szólva tudjuk, hogy egy jó játékerőt képviselő Gent lesz az ellenfelünk a következő körben, amely jóval nagyobb színvonalat képvisel, mint a Levadia.

Egész héten gőzerővel készülünk a belgák elleni párharcra és remélem megtudjuk őket lepni és egy jó eredményt érünk el idegenben, ami jó esélyt adhat nekünk a hazai visszavágóra. Szeretnénk meglepetést okozni és továbbjutni!

A jövő hétvégén a szlovák bajnokság is megkezdődik, milyen célokkal vág neki a csapat az új idénynek?

Az előző idény hatodik helyezése után céljaink között egyértelműen a jobb helyezés elérése szerepel, a negyedik hely és akár a dobogóért is harcban lenni, szóval megszeretnénk közelíteni a legjobbakat és nagyon örülnénk neki, ha benne lennénk a legjobb hármasban. Ha a csapat magja egyben marad, akkor erre reális esélyünk is lehet.

A legutóbbi szezonod volt az első teljes idényed, ráadásul alapemberként számítottak rád Hynek mester. Hogyan értékelnéd első teljes szezonodat a Zsolna színeiben?

Elég jó szezont tudhatok magam mögött, hiszen elég sok lehetőséget is kaptam a mestertől, ráadásul a legtöbb játékpercet én töltöttem a pályán a Zsolnából, aminek nagyon örültem.

A sok játékperc által sok tapasztalatot is tudtam szerezni az élvonalban, így az új idényre jobban fel tudtam készülni ennek köszönhetően, hiszen több tapasztalattal a hátam mögött tudok neki vágni az hétvégén rajtoló új idénynek, ami remélem egy jobb szezon lesz, az előzővel is elégedett vagyok, de úgy érzem most az új idényre jobban felkészültem.

Milyen tapasztalatokat szereztél az élvonalban és miben szeretnél még előrelépni?

Amiben leginkább fejlődtem úgy érzem a párharcok és az agresszivitás és a gyorsabb játék, mivel ezelőtt a másodosztályban futballoztam és nem voltam hozzászokva a gyors focihoz. A párharcok se voltak ilyen kemények, mint az élvonalban, szóval ezt a három dolgot emelném ki, amiben fejlődtem az elmúlt időszakban.

Elég húzós hét vár a Zsolnára, hiszen csütörtökön még Belgiumban játszotok, vasárnap pedig már a Rózsahegyet fogadjátok. Mennyire lesz megterhelő ez a sűrű program?

Megterhelő lesz, de a csapat kerete nagy és az edzőnk tud miből választani és rotálni is tud míg több sorozatban versenyben vagyunk.

Akár a hétvégén egy teljesen más kezdővel is feltudunk állni a Rózsahegy ellen, ha a helyzet megkívánja. Úgy gondolom jól felkészültünk a hétvégi szezonrajtra fizikailag és mentálisan is egyaránt, szóval nem okoz problémát, hogy most ilyen sűrű lesz a program.

A bajnokságban is egy sikeres rajt nagyot lendíthet a csapaton. Mit vársz a nyitómeccstől?

Mindenképpen győzni szeretnénk a Rózsahegy ellen hazai pályán, a tavalyi szezonban is sikerült őket megverni kétszer is hazai pályán. Nagyon bízom benne, hogy most is győzni tudunk és sikeresen kezdjük az új idényt.

Milyen személyes célkitűzéssel vágsz neki az új idénynek?

Egyértelműen nagyon megszeretném nyomni ezt a szezont és több góllal és gólpasszal segíteni a csapatot és remélem ez egy jó idény lesz és akár külföldről egy magasabb szintet képviselő bajnokságból felfigyelnek majd rám.

Szóval a célom egy jó szezon és a következő szezonban esetleg összejöjjön egy átigazolás egy jobb bajnokságba külföldre és ezért továbbra is keményen fogok dolgozni.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.