2018. október 1., 17:55

Dárdai Palkóról sem mondott le Rossi

Willi Orban „leigazolása” jól mutatja, hogy az MLSZ szakmai stábjai folyamatosan figyelemmel kísérik a határainkon túli, de a magyar válogatott számára érdekes, fontos játékosokat. Jelenleg sem csupán az RB Leipzig belső védője az egyetlen, akinek a pályafutását követik a szakmai stábok.

Dárdai Palkó
Fotó: TASR/AP

"Willi Orban döntésének természetesen nagyon örülök, és remélem, hogy jól fogja magát érezni a csapatunkban, no és persze sikeres lesz velünk – fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak.

"Egy Bundesligában játszó labdarúgó kétségtelenül komoly erősítést jelent a válogatott számára. Régóta figyelik a magyar szövetségi kapitányok, és személy szerint és is figyeltem a teljesítményét. Nem árulok el titkot azzal, hogy Dárdai Palkó U21-es válogatottba történő meghívását is terveztük Michael Boris szövetségi edzővel, Palkó azonban még nem döntötte el, hogy a magyar vagy a német válogatottat szeretné erősíteni. Édesapjával egyeztettem és jeleztem felé, hogy Palkóról semmiképp sem szeretne lemondani a magyar válogatott. Abban maradtunk, hogy Palkó fejlődése érdekében hagyunk számára időt ennek megfontolására, hiszen - ahogy Willi Orban esetében is láthattuk, - egy fiatal játékos számára ez nehéz döntés, ugyanakkor más nem határozhat ebben a kérdésben helyette"  - fogalmazott a magyar szövetségi kapitány.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.