2020. július 1., 08:05

DAC-Slovan: csúcsrangadóval az ezüstéremért

Az idény végének egyik csúcsrangadóján a dunaszerdahelyi DAC közel félház előtt fogadja a nagy rivális Slovan együttesét, akik már bajnoként érkeznek a MOL Arénába. Bernd Storck első Slovan elleni rangadója készül a DAC vezetőedzőjeként.

Fotó: fcdac.sk

Az eredetileg június 28-ra kiírt összecsapást a két klub megegyezése alapján július 1-re halasztották, ugyanis mától új előírások léptek életbe, amelyek lehetővé teszik, hogy jóval több szurkoló látogathasson ki a mérkőzésekre. A döntés értelmében a DAC-Slovan rangadóra akár hatezer néző is jegyet válthatott.

Ősi riválisok 1988 óta

A Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulójában immáron 61. alkalommal mérkőzhet meg a két nagy rivális, amely a derbi múltját ismerve több mint egy futballmérkőzés.

Eddigi mérkőzéseiken a pozsonyiak voltak az eredményesebbek, 36 győzelemmel. A sárga-kékek 12 győzelmet tudnak felmutatni a derbik történetében, míg pontosztozkodásra szintén 12 alkalommal került sor.

Ami a Csallóközben rendezett mérkőzéseket illeti, a dunaszerdahelyiek hazai közönség előtt 10 győzelemmel büszkélkedhetnek a pozsonyiak 13 győzelmével szemben.

A sárga-kékek legnagyobb arányú győzelmüket 1989-ben, valamint az idei bajnoki szezonban könyvelhették el, mikor 5-2-re győzték le az „égszínkékeket”.

A két gárda legutóbb Pozsonyban mérte össze erejét még decemberben, akkor a bajnok Slovan két góllal bizonyultak jobbnak legnagyobb kihívójánál.

Három a magyar igazság

A DAC számára a három pont megszerzése azt jelentené, hogy a tabella második helyén álló Zsolnát egy pontra megközelítené Bernd Storck együttese. A sárga-kékek hétvégen pedig éppen a Zsolnát látják vendégül a MOL Arénában.

A dunaszerdahelyi együttes zsinórban harmadik hazai győzelmére készül a Slovan ellen, amire a derbi történetében még nem volt példa.

Az idei szezonban is a DAC az egyetlen csapat, amelynek sikerült megtréfálni az „égszínkékeket”. A sárga-kékek még szeptemberben egy gólzáporos mérkőzésen 5-2-re verték Holman Dávidékat valamint azt megelőzően szintén hazai pályán 1-0-ra győztek tavaly áprilisban a Slovan ellen.

Kölcsönjátékosok: Schäfer és Balić marad, Šimić távozik

A rangadó előtt a szurkolókkal örömteli hírt osztott meg a DAC, miután a tavasz egyik legjobbja Schäfer András kölcsönjátékát augusztusig meghosszabbították,

a DAC és az olasz Genoa megegyezése alapján, míg a horvát Andrija Balić vendégjátékát is egy hónappal meghosszabbították és július végéig marad Dunaszerdahelyen.

A DAC remek hely a további fejlődésemhez, kiváló feltételeket találtam itt. Gyors és modern támadófutballt produkálunk,

amely nagyon illik ehhez a fiatal gárdához és sokat tehet hozzá a további pályafutásunkhoz. Ráadásul itt jobban a szövetségi kapitány szeme előtt vagyok. Ezért nagyon elégedett és boldog vagyok, amiért a kluboknak sikerült megegyezni a vendégjátékom meghosszabbításában” – jelentette ki Schäfer András a klub hivatalos honlapjának.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás, 3. forduló:
FC DAC 1904 - ŠK Slovan 20:00 – ( az M4 Sport és az Orange Sport élőben közvetíti)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, Játékvezető: Gemzický
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.