2018. június 15., 08:24

Bemutatták Lopeteguit a Real Madridnál

"A Real Madrid-család részének érzem magam" - fogalmazott az 51 esztendős tréner, aki kifejtette: édesanyja halála után a legszomorúbb a szerdai nap volt az életében, amikor - két nappal a nemzeti csapat első világbajnoki meccse előtt - menesztettek a spanyol válogatott éléről, épp madridi munkavállalásának keddi napvilágra kerülése miatt. A spanyol szakember leszögezte, ezzel szemben a csütörtöki a "legboldogabb nap" pályafutása során, egy új, professzionális időszak kezdete.

Lopetegui megköszönte a bizalmat az elnök Florentino Péreznek, akivel, mint mondta, "kart karba öltve" dolgoznak majd együtt a klub sikereiért.

Ez egy nagy felelősség, amit én büszkén és erősen vállalok. Érzem magamban a képességeket ehhez a kalandhoz

- fogalmazott a szakember, aki 2021-ig írt alá az elmúlt öt évben négy Bajnokok Ligája-címet szerző Realhoz, amelynél Zinédine Zidane helyét veszi át a kispadon. Hozzátette, nagyszerű örökséget kell továbbvinnie, s minden sorozatban a győzelemért száll harcba az együttessel.

Leszögezte, bízik abban, hogy a következő idényben is a királyi gárda keretének tagja lesz az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo.

Cristiano az a játékos, akit mindig magam mellett akarok tudni. Nincsenek kétségeim, a világ legjobb labdarúgója a Real Madridban szerepel

- hangsúlyozta.

Lopetegui - akinek 2016 júliusi kinevezése óta húsz meccsen veretlen maradt a spanyol válogatott - legutóbb 2014 és 2016 között dolgozott klubcsapatnál, akkor az FC Portót irányította.

Julen Lopetegui
Fotó: TASR
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.