2018. november 8., 17:58

Argentína: összevesztek a meccsen, felgyújtotta az ellendrukker házát

A dél-amerikai szurkolóknál kevés vehemensebb drukkert ismerni: nem véletlen, hogy Argentínában 2013 óta nem engednek vendégszurkolókat a mérkőzésekre. Nem lesz ez másként a két örök Buenos Aires-i rivális, a Boca Juniors és a River Plate Libertadores–kupa-döntőjén sem. A két mérkőzéssel kapcsolatban már most lángolnak az érzelmek – s nem csak azok.

hazgyujtas.jpg
Fotó: Twitter

Peter Coates argentin szakújságíró a Twitteren számolt be az ország Misiones tartományában történt esetről: egy Boca Juniors- és egy River Plate-drukker úgy összeveszett azon, vajon melyik csapat nyeri a sporttörténelmi első összecsapásukat a Libertadores-kupa fináléjában, hogy egyikük felgyújtotta a másik házát.

A megjelent hírek szerint jelentős anyagi kár keletkezett, de szerencsére halálos áldozattal nem járt a fellángoló vita. 

A Libertadores-kupa döntője két meccsen dől el, az első találkozót november 10-én, vagyis ezen a hétvégén, a Boca otthonában rendezik, a visszavágót pedig 24-én. Jelen állás szerint egyik mérkőzésre sem látogathatnak ki vendégszurkolók – ahogyan a folyamatos botrányok miatt 2013 óta egyetlen argentin bajnokira sem kísérhetik el a rajongók a csapatukat.

 

A helyi szövetség (AFA) azután döntött így, hogy 2013 júniusában az Estudiantes–Lanús bajnoki közben életét vesztette egy drukker, miután a táborok összecsaptak egymással és a rendőrökkel. A BBC akkori jelentése szerint 2000 óta több mint 70 szurkoló halt meg Argentínában, és az újabb áldozatoknak próbálja-próbálta elejét venni az AFA az intézkedéssel, amelyet most a két Buenos Aires-i gigász összecsapásán a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség, a CONMEBOL is alkalmaz majd, egyeztetve a klubokkal és Buenos Aires városvezetésével. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.