Álmok a pályán és azon túl – nagyinterjú Priskin Tamással
Révkomáromtól Londonig, a felvidéki focipályáktól az Európa-bajnokságig – Priskin Tamás bejárta a csúcsokat, de sosem felejtette el, honnan indult. A magyar válogatott korábbi alapembere ma már futballnagykövetként és leendő sportmenedzserként dolgozik a magyar sport jövőjéért. Ebben az interjúban őszintén vall arról, miért fontosabb jó emberré válni, mint jó sportolóvá, és miért énekli mind a mai napig büszkén a Himnuszt.
Gyerekként Révkomáromban nőttél fel. Mennyire határozta meg a pályafutásodat a külhoni magyar identitásod?
Minden a szülővárosomból, Révkomáromból, és a mellette fekvő Pat községből indult. Ez a két hely volt a legfontosabb számomra gyerekkoromban, és mindig nagyon jó szívvel emlékezem vissza ezekre az időkre. Büszke vagyok rá, hogy felvidéki magyar srácként járhattam be ezt az utat.
Tavaly a MOL – Új Európa Alapítvány sporttámogatási programjának külhoni futballnagykövete lettél. Felvidéki sportolóként mit jelentett számodra ez a felkérés?
Nagykövetként testközelből láthatom, milyen nagyszerű lehetőségek, tehetséges sportolók és az ő útjukat egyengető szakemberek vannak ezekben a közösségekben. Ez igazán szívből jövő vállalás és feladat számomra.
Futballnagykövetként milyen célokat tűztél ki magad elé a külhoni akadémiák támogatásában?
Az elsődleges célom, hogy az ott folyó szakmai munkát közelebb hozzam az anyaországhoz. Szeretném megmutatni a Magyarországon élőknek is, hogy ezekben az akadémiákban milyen kiváló képzés zajlik, és milyen elhivatott szakemberek dolgoznak a tehetségeinkkel. Fontos látni, hogy ezek az intézmények rengeteg gyereknek adnak lehetőséget a sportolásra és a kitörésre. Sok esetben a sport és az akadémiai élet határozza meg az ott élő közösségek mindennapjait, én pedig ezeket az értékeket szeretném láthatóbbá tenni mindenki számára.
A Határtalan pályákon című televíziós magazin forgatásai során melyik helyszín vagy élmény volt rád a legnagyobb hatással?
Természetesen Révkomárom különleges számomra, hiszen az otthonom. Felemelő érzés volt oda visszatérni, és testközelből figyelni a klub mindennapjait, de tényleg az összes helyszín fantasztikus élményt adott. Nagyon jó volt belelátni ebbe a munkába, és megtapasztalni a komoly szakmai tevékenységet az akadémiákon, illetve azt is, hogy mennyit jelentenek ezek az egyesületek a helyi magyar közösségeknek.
Miben látod a legnagyobb különbséget egy külhoni és egy magyarországi futballakadémia között?
Én úgy látom, hogy az akadémiai struktúra, az infrastruktúra és a szakmai program nagyon hasonló a magyarországihoz. A fő különbség abban rejlik, hogy a külhoni gyerekek teljesen más szocializációs háttérből érkeznek. Ott nemcsak magyarok veszik körül őket, hanem az adott ország más nemzetiségű fiataljai is, így sokszor előfordul, hogy egy csapaton belül is több nemzetiség képviselteti magát. Ez a sokszínűség nagyon pozitívan formálja a gyerekeket: segíti őket a beilleszkedésben és abban, hogy nyelveket sajátítsanak el. Ebben mindenképpen más a közeg, mint az anyaországi akadémiákon. Ami pedig a célokat illeti: szerintem a nevelés az egyik legfontosabb feladat. Természetesen nagyon jó lenne, ha ezekről az akadémiákról kerülnének ki a jövő magyar bajnokai vagy válogatott játékosai, és a MOL – Új Európa Alapítvány támogatásának is az a célja, hogy ezt elősegítse. De legalább ennyire lényeges az is, hogy azok a gyerekek, akiknek végül nem sikerül megvalósítaniuk a profi futballal kapcsolatos álmaikat, ők is sokat tanuljanak a sportból. Olyan alapértékeket és normákat kell magukkal vinniük a felnőttkorba, amelyek egész életükben segítik őket. Azt szoktam mondani: amellett, hogy jó sportolókat nevelünk, talán még annál is fontosabb, hogy jó embereket is.
Mit jelentett számodra magadra húzni a magyar címeres mezt, és visszagondolva mit adott neked ez a 63-szoros válogatottság?
A másik nagy álmom pedig az volt, hogy magamra ölthessem a magyar válogatott mezét. Ahogy említetted, végül 63-szor léphettem pályára a nemzeti csapatban. Felvidékiként különösen büszke vagyok arra, hogy eljutottam a válogatottságig, és arra is, hogy Európa-bajnokságon is szerepelhettem. Leírhatatlan érzés, amikor a mérkőzések előtt ott állunk a pályán, és a szurkolókkal közösen énekeljük a Himnuszt. Azt mondhatom, hogy a karrieremnek ez volt az egyik, ha nem a legfontosabb része.
A norvégok elleni ikonikus gólod máig téma a fiatalok körében. Hogyan éled meg, hogy ez lett a „névjegyed”, hiszen 44 év után ennek a találatnak is köszönhetően jutott ki a válogatott az Eb-re.
Nagyon boldog vagyok, hogy abban az adott pillanatban sikerült egy ilyen gólt lőnöm, és hozzájárulhattam ahhoz, hogy 44 év után a csapat ismét kijusson az Európa-bajnokságra. Bárhová megyek – legyen szó gyerekekről, felnőttekről vagy fiatalokról –, mindenki ezzel a góllal azonosít, és ezzel fogadnak. Ez nagyszerű érzés, amivel az ember szívesen azonosul, örülök, hogy a részese lehettem. Ugyanakkor fontos hozzátenni, ahhoz, hogy valaki eljusson idáig, rengeteg lemondásra és kemény munkára van szükség. Hála a Jóistennek, nekem sikerült maradandót alkotnom.
Gazdag pályafutással, komoly tapasztalatokkal a hátad mögött milyen tanácsot adsz leggyakrabban a gyerekeknek?
A harmadik legfontosabb pedig a szorgalom. Mindig azt mondom, hogy az alázat és a munka legtöbbször legyőzi a tehetséget. Nap mint nap bele kell tenni a „melót”, mert hiszem, hogy a kemény munkának mindig beérik a gyümölcse. A sportnak köszönhetően több nyelvet is sikerült elsajátítanom, ezért azt is tanácsolom a fiataloknak, hogy a futball mellett ne hanyagolják el a tanulást. A mai modern, digitalizált világban elengedhetetlen a nyelvtudás.
Két fontos állomás az életedben Révkomárom és Győr. Most ez a két csapat az élvonalban szerepel, bár más-más célokkal: a KFC Komárom a bennmaradásért, míg az ETO a bajnoki címért küzd. Hogyan látod a két csapat helyzetét az utolsó fordulók előtt?
Mindkét csapatnak nagyon szurkolok, és napi szinten követem a szereplésüket. Jó volt látni a Komárom legutóbbi hétvégéjét, hiszen nagyon fontos győzelmet arattak. Megmondom őszintén, rögtön gratuláltam is a barátomnak, Saláta Kornélnak. Bízom benne, hogy elérik a céljukat, és sikerül bennmaradniuk az első osztályban. Az ETO-val kapcsolatban pedig nagyszerű érzés látni azt a teljesítményt, amit az idei szezonban nyújtanak. Ezt nemcsak az eredményességre, hanem a mutatott játékra is értem. Nem véletlen, hogy a csapat a bajnoki cím küszöbén áll. Nagyon szurkolok nekik! (Időközben az ETO megnyerte a bajnokságot – a szerk. megj.)
Ha jól tudom, a sport mellett a tanulás is fontos szerepet kap az életedben, hiszen a sportmenedzseri irány mellett döntöttél.
Azt szeretném, ha a jövőben bármilyen szakmai lehetőség megtalál, felkészülten tudjak válaszolni, legyen rálátásom a folyamatokra. Ehhez pedig elengedhetetlen a tanulás. Most tartok az utolsó félévemnél, és ha minden jól alakul, nyáron államvizsgázom.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben aktívan részt vegyél játékosok menedzselésében vagy az akadémiai munkában?
Őszintén megvallva, leginkább az egyesületi vezetésben, a sportmenedzseri vonalon képzelem el a jövőmet. Persze az életben bármi előfordulhat, akár az is, hogy egyszer játékosügynökként dolgozzam. Amit biztosan tudok, hogy edző nem akarok lenni. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Számomra az a legfontosabb, hogy bármilyen feladatot kapjak is, ott százszázalékosan tudjak teljesíteni. Ezért képzem magam folyamatosan, hogy a lehető legmagasabb szinten tudjam képviselni az adott ügyet vagy klubot.
Ha egy mondatban kellene üzenni a külhoni magyar fiataloknak, akik most kezdenek focizni, mit mondanál nekik?
Merjenek nagyot álmodni. Ha megvannak az álmok és a célok, akkor szorgalommal, alázattal és tisztelettel bármit el lehet érni. Soha nem szabad feladni, kitartónak kell lenni, és menni kell előre az álmaink felé!
Megjelent a MAGYAR7 21. számában.
