2018. október 30., 18:58

A Trencsénből távozott Ricardo Moniznak lesújtó véleménye van a szlovák labdarúgásról

A holland edző, aki korábban a Ferencváros együttesét is irányította, az Eindhovens Dagblad napilapnak nyilatkozva elmondta, Trencsénből azért távozott, mert nem bírta tovább elviselni a szlovák bajnokságban uralkodó korrupciót.

moniz-trencsen.jpg

Ricardo Moniz csupán nyáron érkezett Trencsénbe, de nem maradt adós a jó szerepléssel. Csapat ugyanis az Európa-ligában nagy menetelésbe kezdett. A montenegrói Buducsnoszt Podgorica, a lengyel Górnik Zabrze, majd a holland Feyenoord kiverése után Monizékat csak a a ciprusi AEK Larnaca állította meg - mindössze egy lépésnyire voltak a  főtáblára kerüléstől.

Az együttes a bajnokságban is jó teljesítményt nyújtott, leszámítva az elmúlt heteket. A trencséni gárda egymást követő öt mérkőzésen szenvedett vereséget, legutóbb a Rózsahegy otthonában kapott ki 1-0-ra.

„Most telt be végleg a pohár. A legutóbbi mérkőzésünk hajrájában ellenfelünk tizenegyest kapott, azonban a játékvezető számomra érthetetlen okok miatt megismételtette. Reklamáltam, mire kiállított, és a lelátón a hazai szurkolók közé kellett ülnöm, ahol szörnyű percet éltem át. Ráadásul a lefújás után a rendőrök csak nevettek rajtam, és úgy kísértek az öltözőbe, mint egy bűnözőt. Akkor közöltem játékosaimmal, nekem ebből elég volt, nem folytatom” – idézi Moniz nyilatkozatát, amit az Eindhovens Dagblad napilapnak adott, az nso.hu.

Mint az az nso.hu beszámolójából kiderül: Moniz úgy látja, csapata az ő lobbanékony természete miatt további veszteségeket szenvedett volna, őt ugyanis nagyon zavarta a sportágban uralkodó korrupció, és nem is tartotta magában a véleményét.

„Azt hiszem, a klubvezetőségnek még többet kellene harcolnia. A szezon elején eltiltást kaptam, de miután a klub fizetett a szövetségnek, felmentettek. Elegem van abból, hogy itt lefizetik a bírókat, hogy érthetetlen és nevetséges ítéletek születnek a pályán, és mindig mi vagyunk a rossz oldalon. Nagyon szeretek nyerni, de nem tudok olyan országban dolgozni, ahol nincs futballmorál” – tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.