2018. szeptember 1., 11:57

Magabiztos DAC siker a Szered ellen

A szlovák élvonalbeli bajnokság 7. fordulóját rendezik meg hétvégén. A DAC fölényes győzelme ellenére maradt a tabella második helyén.

fortuna liga
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Facebook

 

A DAC már az első félidőben eldöntötte a találkozót. Vida Krisztopher két találatát egy öngól tetézte. A csapatok 3:0-ás állassal vonulhattak szünetre. 

A második félidőben is csak a sárga-kékek szereztek gólokat. Előbb Kalmár, majd a frissen beállt Tretyakov talált be a szerediek hálójába. A második félidőben a csapatoknak az elemek haragjával is meg kellett küzdeniük.

Mivel a Slovan legyőzte a Zsolnát, a sárga-kékek a tabella második helyén maradtak.

Vasárnap egyetlen mérkőzést rendeznek a hetedik fordulóban, ami igencsak pikáns összecsapásnak ígérkezik. A héten az EL-playoffban pályára lépő Trencsén és Szpartak Nagyszombat feszül egymásnak. Mint ismert a Trencsén kiesett, míg a szlovák bajnok bejutott a csoportkörbe, ahol a Fenerbahce, Anderlecht és Dinamo Zágráb ellen léphetnek pályára. A forduló másik rangadóját a Trencsén ideiglenes otthonában Miaván rendezik meg. A trencséni együttes a hatodik, míg a címvédő a hetedik helyről várhatja a derbit. Legutóbbi összecsapásukat a Trencsén otthonában a szlovák bajnok nyerte 2-1 arányban.

A Fortuna Liga 7.fordulójának teljes programja:

Szeptember 1., szombat

MŠK Zsolna - ŠK Slovan 0:1

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – ŠKF Szered 5:0

MFK Zemplín Nagymihály - FK Železiarne Zólyombrézó 2:0

FC Nyitra – FC ViOn Aranyosmarót 4:0

Szeptember 2., vasárnap

AS Trencsén - Szpartak Nagyszombat 17:30, Szlovák Televízió kettes csatornája élőben közvetíti

fortuna liga
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.