2020. augusztus 8., 20:30

A Slovan öt góllal verte a Nyitrát

A Fortuna Liga új idénye Nyitrán vette kezdetét, ahol a címvédő pozsonyi Slovan vendégeskedett. A hazaiak kispadján a bodrogközi Geri Gergely foglalt helyet, aki az előző idény őszi szezonjában már irányította a nyitrai együttest.

Fotó: sport.sk

A pozsonyi Slovan idegenbeli mérkőzésével vette kezdetét a szlovák élvonalbeli bajnokság új idénye. A pozsonyiak a Nyitra otthonában vendégeskedtek, a hazaiak kispadján ismét a királyhelmeci Geri Gergely foglalt helyet, aki fél év után tért vissza a nyitrai kispadra.

A bodrogközi szakember az előző idény őszi szezonjában irányította már a nyitrai csapatot hat mérkőzés erejéig. Az ukrán tulajdonosok érkeztével a tavaszi szezonban azonban nem számítottak a bodrogközi szakember szolgálataira. Az új szezon kezdetére Geri mégis visszatérhetett a kispadra, miután ismételten megkapta a lehetőséget.

A mérkőzés első perceitől kezdve a pozsonyiak komoly fölénybe kerültek, szinte a kapujuk elé szegezték a nyitrai együttest.
A 10. percben Medved került helyzetbe, a hazaiakat azonban megmentette a góltól a kapufa.
Két perccel később már nem volt ilyen szerencsés a nyitrai gárda, egy beadást követően Podhorin nagyon rosszul ért bele egy beadásba, amit ugyan Šípoš még bravúrral hárított a kipattanót Medved már gólra váltotta.
Ez pedig azt jelentette mindössze 12 percet kellett várnunk az új bajnoki szezon első találatára.

A címvédő pozsonyiak kezdőjében a magyar válogatott Holman Dávid ezúttal nem kapott lehetőséget, míg az előző idény legjobb játékosa Dominik Greif a pozsonyiak meccskeretébe sem került be, mivel a legfrissebb hírek szerint eligazol a német Bundesligába.

Geri Gergely tanítványai az első félórában a címvédő kapujára komoly veszélyt nem jelentettek.
A legveszélyesebb gólszerzési lehetőség az első félóra végén Hovhannisyan előtt adódott, aki azonban nem találta el Šulla kapuját.
Csak az első játékrész végén tudták a hazaiak nyomás alá helyezni a pozsonyiak védelmét.
A fellazuló hazai védelem azonban nem zárt időben vissza, amit a Slovan ki is használt és Moha egy gyors kontra után megszerezte a címvédő második gólját.
Öt perccel később ismét zörrent a nyitrai háló, egy megpattanó labda becsapta a nyitrai kapust is.
A félidő végére a teljesen széteső nyitrai védelem újabb gólt kapott, ezúttal David Strelec mattolta a hazai védelmet.

A címvédő Slovan a második játékrészt is remekül kezdte és a 49. percben Medved újabb gólt szerzett.
Ján Kozák csapata végig komoly fölényben futballozott, az 55. percben kis híján megszületett a hatodik pozsonyi találat is, Šípoš erre azonban odaért és hárított.

Geri Gergely tanítványainak nem sok esélye volt a címvédő ellen. A Nyitra játékán meglátszott, hogy az előző szezonban az utolsó pillanatban harcolták ki a bennmaradást, valamint a rövid volt a felkészülési idő a következő idényre.

Egy biztos, Geri Gergely és stábja komoly feladat előtt áll, hogy ezzel a fiatal csapattal ismét eredményes futballt játsszon.

Nyitrára a következő fordulóban újabb nehéz mérkőzés vár miután kedden a Zsolna, majd jövő hét szombaton a DAC otthonában lépnek pályára.  

Fortuna Liga, 1. forduló:
FC Nyitra - ŠK Slovan 0-5 (0-4)
Štadion pod Zoborom,  Nyitra, v.: Ziemba

Gólszerzők: Medved (12., 49.), Rabiu (37., 42.), Strelec (44.)
Sárga lapok: Šefčík (1.), Vrábel (59.) Hovhannisyan (63.) ill. De Kamps (70.)
Nyitra: Šípoš – Kuník, Podhorin, Magda, Záhumenský – Mustafič, Vrábel (Fabiš 64.) – Šefčík, Faško, Chobot – Hovhannisyan.
Slovan: Šulla – Medveděv, Abena, Božikov (Bajrič 65.), De Marco – de Kamps, Rabiu (Nono 73.) – Čavrić (Rafael Ratao 73.), Strelec (Holman 65.), Moha – Medved.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.