A Slovan hazai pályán is legyőzte a DAC-ot és sorozatban nyolcadszor bajnok
Niké Liga felsőházi rájátszásának 8. fordulójában a Slovan Tigran Barseghjan hajrában szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a dunaszerdahelyi DAC-ot, ezzel matematikailag is behozhatatlan előnyre tett szert és megvédte címét.
Az „égszínkékeknek” bajnoki meccslabdájuk volt a DAC elleni rangadón, hiszen azzal a tudattal léptek pályára, ha pontot szereznek, idő előtt bebiztosítják bajnoki címüket, ami már a nyolcadik sorozatbeli elsőségük lenne. Az aktuális forma is a Slovan mellett szólt, hiszen az utolsó öt mérkőzésükből négyet megnyertek és egy döntetlent játszottak, míg a Dunaszerdahely három győzelem mellett kétszer kikapott.
Az előző fordulóban a Slovan 1–0-ra győzött Nagyszombatban a DAC pedig hazai pályán verte 3–1-re a Zsolnát. A két csapat ebben a szezonban eddig három egymás elleni mérkőzést játszott, és mindhárom alkalommal a pozsonyiak örülhettek a győzelemnek.
A Slovan már az első másodpercekben egyértelművé tette a szándékait és rögtön magához ragadta a kezdeményezést az „égszínkék” gárda.
A hazaiak rendkívül magas letámadással zavarták meg a DAC építkezését, aminek köszönhetően Gajdoš már a 2. percben szabadrúgást harcolt ki. A nyomás nem enyhült, Barseghjan pontrúgásai és Gajdoš szögletei folyamatosan próbára tették a vendégvédelmet, de Popovič kapus és a sárga-kék védők állták a sarat.
A mérkőzés első tíz percében szinte csak a dunaszerdahelyi térfélen zajlott a játék. A hazaiak lendületét jól mutatta Blackman aktivitása a szélen, aki sorra nyerte a párharcokat, és kényszerítette hibára a vendégeket. A 9. percben Barseghjan állt oda egy ígéretes szabadrúgáshoz, ám kísérlete magasan fölé szállt. A DAC ellentámadásokkal próbált levegőhöz jutni, a 11. percben pedig meg is villantak, Kapanadze beadását Nemanič fejelte kapura, de Pokorný szoros emberfogása mellett nem tudta pontosan irányítani a labdát.
A negyedóra végéhez közeledve a játék képe kiegyenlítettebbé vált. A középpályán Bajrić és Janković ellen is többször szabálytalankodtak a dunaszerdahelyiek, ami töredezetté tette a játékot, de segített a Slovannak megtartani a kontrollt. Bár a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben, a feszültség érezhető volt, a Slovan magabiztosan, bajnokhoz méltóan irányított, a DAC pedig a megfelelő pillanatra vár, hogy elrontsa a pozsonyiak ünnepét.
A kezdeti tapogatózás után a 17. percben Barseghjan zseniális ütempasszal ugratta ki a védők mögé bemozduló Cruzt, aki bár éles szögből, de teljesen egyedül állt szemben a kapussal. Nem volt les, de a dunaszerdahelyi hálóőr, Popović remekül zárta le a szöget, és hatalmas bravúrral hárította a közeli lövést.
A 22. percben a stadion majdnem néma csendbe dermedt, amikor Diongue valami egészen váratlant húzott: a felezővonal környékéről, látva, hogy a hazaiak kapusa kint áll, azonnal kapura emelt. A labda tökéletes ívben hullott a léc alá, de Takáč az utolsó pillanatban, hátrálva, egy kézzel a léc fölé tudta tornászni a labdát. Ha ez bemegy, kétségkívül a szezon egyik legnagyobb gólja lett volna.
A vendégek vérszemet kaptak a távoli kísérlettől. A 23. percben Mendez próbált élesen a kapu elé lőni, de a blokkról szögletre pattant a labda. A sarokrúgásnál aztán Takáč bizonytalankodott és elszámolta a beadás ívét, de szerencséjére a hosszú oldalon érkező Janković résen volt, és kisegítette kapusát. A Slovan bár továbbra is irányít, ott a DAC kontra-játéka és Diongue váratlan megmozdulása jelezte, a bajnoki címért még alaposan meg kell dolgozniuk a hazaiaknak.
A 25. percben centiken múlt a sárga-kékek vezetése, egy éles beadás után Nemanič emelkedett a legmagasabbra, fejese pedig éppen csak elsuhant a kapufa mellett.
A Slovan védelme ebben az időszakban bizonytalankodott, Ibrahim eladott labdája után pedig Gagua került helyzetbe, aki a 28. percben a tizenhatoson belülről tüzelt, de lövése centikkel kerülte el a bal alsót.
A 32. percben felrobbant az örömtől a Téglamező, de az öröm csak pillanatokig tartott. Gajdoš egy szemfüles megmozdulás után a hálóba bombázott, azonban a játékvezető sípja megszólalt, a gól előtt Kacharaba ellen követtek el szabálytalanságot a támadók, így maradt a gól nélküli döntetlen. A félidő hajrájához közeledve a kezdeti lüktető iram némileg alábbhagyott. A sárga-kékek mezőnyben továbbra is aktívak voltak, de az utolsó passzokba hiba csúszott. A 38. percben Jankovič próbálkozott egy távoli lövéssel, de a blokkban elakadt a labda.
A félidő utolsó perceiben a DAC egyértelműen átvette az irányítást, és beszorította a Slovant a saját tizenhatosa elé. A 39. percben a korábban távoli emeléssel kísérletező Diongue ismét próbálkozott, de Takáč magabiztosan avatkozott játékba. A Slovan középpályája ebben a periódusban sebezhetőnek tűnt, Ibrahim labdavesztése után a 42. percben ismét megindult a sárga-kék henger. Ouro lövése a blokkról pattant mellé, ami már a hatodik dunaszerdahelyi szögletet jelentette a mérkőzésen. A hazai védelem azonban állta a sarat a folyamatos beadásokkal szemben. A 43. percben jött az újabb veszély: egy kipattanó labdát Nemanič kapásból, kapásból lőtt el, de kísérlete jócskán a léc fölé szállt, majd a játékrész végén Gueye lövése nem talált kaput. Noha a DAC dominált a játékrész végén, a gólhelyzeteit nem tudta gólra váltani, így a csapatok gól nélküli állással vonulhatnak az öltözőbe.
A szünet utáni percek lüktető játékkal indultak. A 49. percben a Slovan egy villámgyors kontrával veszélyeztetett, Blackman hajszálpontos beadása után Gajdoš érkezett üresen, de kapáslövése nem találta el a kaput. A túloldalon a dunaszerdahelyiek továbbra is próbálkoztak, de Gagua és Gueye előtt is falat húzott a hazai védelem, élén a remeklő Pokornýval.
A 61. percben Samsondin Ouro kemény belépője után Pokorný maradt a földön. Ziemba játékvezető eredetileg sárga lapot mutatott fel, de a VAR jelzésére kiment a monitorhoz, hogy visszanézze az esetet. A videózás után a bíró visszavonta a figyelmeztetést, és azonnal kiállította Ourot, így a vendégeknek az utolsó fél órát emberhátrányban kellett végigküzdeniük.
A piros lap után azonnal reagált a DAC kispadja, Gueye helyére a magyar középpályás, Tuboly Máté érkezett, hogy stabilizálja a megfogyatkozott csapatot. A Slovan mestere, Vladimír Weiss szintén frissített, Ibrahimet Sharani Zuberuváltotta, hogy fokozzák a nyomást a kapura.
A 64. percben már látszott az emberelőny hatása, Blackman erőszakos betörése után újabb szöglet következett, a Slovan pedig szinte teljesen beszorította a dunaszerdahelyieket. A kérdés már csak az volt, képes-e a DAC kibírni a hazai rohamokat.
A 65. percben Barseghjan villant meg, egy távoli lövéssel tesztelte Popovićot, akinek minden erejére és rutinjára szüksége volt, hogy kiöklözze a labdát. Nem sokkal később az újonnan beállt magyar légiós, Tuboly Máté próbált megindulni, de Bajrić határozott fellépése megállította a kontrát.
Annak ellenére, hogy emberhátrányban futballoztak, a 66. percben a sárga-kékek mutatták meg, hogy nem adták fel a harcot. Kacharaba kapott labdát Bationótól, és éles szögből a rövid sarkot vette célba – Takáčnak résen kellett lennie, hogy hárítsa a veszélyes lövést. A hazaiak válasza nem késett: a 68. percben Pokorný varázsolt hajszálpontos labdát Barseghjan elé, aki éppen csak lemaradt az ígéretes beadásról. A hajrába fordulva a DAC szakmai stábja kettős cserével próbált frissíteni, hogy bírják az iramot az emberhátrányban is, a sokat futó Diongue és Gagua helyére Modesto és Kukovec érkezett.
A pozsonyiak folyamatos ostroma végül a 80. percben érett góllá. A mérkőzés egyik legjobbja, Blackman száguldott el a jobb szélen, majd középre tálalt Barseghjan elé. Az örmény légiós nem kapkodott, olt egyet a labdán, jobb pozícióba került, majd a tizenhatos határáról hajszálpontosan lőtt a rövid alsó sarokba. Popović tehetetlen volt, a labda a kapufát is érintve vágódott a hálóba.
A sárga-kékek emberhátrányban is hősiesen küzdöttek, de a Slovan rutinja és Barseghjan villanása eldöntötte nemcsak a mérkőzést, hanem a bajnoki cím sorsát is. A Slovan ezzel sorozatban nyolcadik bajnoki elsőségét szerezte meg a szlovák élvonalban.
Niké Liga, felsőházi rájátszás, 8. forduló:
ŠK Slovan – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 1-0 (0-0)
Téglamező, Pozsony, 11 210 néző, v.: Ziemba - Poláček, Bednár
Gólszerzők: 80. Barseghyan
Sárga lapok: 33. Kapanadze, 41. Gagua
Kiállítva: 62. Ouro
Slovan: Takáč - Blackman, Bajrič (K), Markovič, Cruz - Pokorný - Ibrahim (55. Sharani), Gajdoš (86. Ignatenko) - Barseghyan (86. Mak), Griger (75. Yirajang), Jankovič (75. Weiss). Vezetőedző: Vladimír Weiss
DAC: Popović - Kacharaba (K), Blažek, Nemanič, Mendez - Kapanadze (84. Kmeť), Bationo, Diongue (73. Modesto), Ouro, Mendez (84. Sylla) - Gueye (62. Tuboly), Gagua (73. Kukovec). Vezetőedző: Branislav Fodrek