2018. június 4., 20:30

A NAKA a bajnok Spartak Nagyszombat mérkőzéseit vizsgálja

Az elmúlt évtizedek legnagyobb botránya robbanhat ki a szlovák labdarúgásban, felmerült ugyanis a gyanú, hogy a Fortuna liga most befejeződött, 2017/18-as idényének mérkőzéseit nem megengedett módon befolyásolták.

Spartak Nagyszombat
Fotó: TASR

A topky.sk információi szerint legalább egy bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban léteznek olyan tanúvallomások és bizonyítékok, melyek alapján igazolható, hogy a bajnoki címet megszerző Nagyszombat egyik mérkőzését – a portál szerint a Rózsahegy-Spartak meccset – elcsalták.

„Az esettel már a Szlovák Labdarúgó-szövetség is foglalkozott, tekintettel azonban a gyanúsítottak nagy számára, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vette át az ügy kivizsgálását” – írj a topky.sk.

A Sme napilap információi szerint a bundaügyben a szenci klub korábbi elnöke, Daniel Bartko is érintett. Az egykori klubvezető a lapnak elismerte, az ügy kivizsgálása összefüggésben van az egyik játékossal való találkozásával, azt a vádat azonban, hogy korrupcióról lenne szó, elutasította. A Markíza kereskedelmi televízió szerint Bartko Matúš Macíkkal, az MFK Ružomberok kapusával találkozott.

Ezt Bartko is elismerte, ám szerinte szó sem volt megvesztegetésről, csupán segíteni szeretett volna a kapusnak abban, hogy külföldre igazoljon. Bartko szerint Macík félreérthette őt, amikor a találkozón úgy fogalmazott, reméli a szóban forgó meccset a rózsahegyiek nyerik a Spartak ellen, hiszen rájuk fogadott.

A topky.sk úgy tudja, az üggyel a rendőrség már tavaly decemberben elkezdett foglalkozni. A hírportál rendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva azt írja, a rózsahegyi játékosok közül valakinek egy, a szlovák futballberkekben jól ismert személy ötezer eurót ajánlott azért, hogy a Rózsahegy ne nyerje meg a mérkőzést. A játékos azonban jelentette az esetet. Mint ismert, az április 21-i találkozó végül 0-0-s döntetlennel ért véget.

A Szlovák Labdarúgó-szövetség közleményében azt írta, a szlovák foci érdeke, hogy a sajtóban megjelent esetleges bundaügyeket kivizsgálják, mivel azonban nem rendelkeznek hivatalos információkkal, nem tudnak bővebb tájékoztatást adni.

Közleményében a nagyszombati klub határozottan cáfolta, hogy közük lenne bármilyen korrupciós vagy bundagyanús ügyhöz. A bajnoki címet tisztességesen és korrekt módon szereztük meg az elmúlt idényben – írták, hozzátéve: az ellenük felhozott vádakat „gyáva támadásnak” tartják.

Amennyiben minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy a nagyszombati Spartak megpróbálta befolyásolni mérkőzéseit, akár el is vehetők tőlük a bajnoki címet, sőt még a bajnokságból is kizárhatják a csapatot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.