2020. április 25., 16:58

A Lazio elnöke a folytatást sürgeti

Az olasz labdarúgó-bajnokság mielőbbi folytatását sürgette a tabella második helyén álló Lazio elnöke.

Serie A

Claudio Lotito főként pénzügyi és pszichológiai okokra hivatkozott a Rai 3 tévécsatornának adott interjújában.

A futball óriási iparág nálunk, és 1,2 milliárd eurós adóbevételt biztosít az államnak. Így közvetve az Olasz Olimpiai Bizottság fenntartásához is hozzájárul, ami évi 460 millió euróba kerül"

- fejtette ki a nagyvállalkozó.

A 62 éves üzletember emlékeztetett arra is,

az ókori rómaiak történelmét a "cirkuszt és kenyeret" elv jellemezte, amelyet jelenleg is szem előtt kell tartani.

Az élvonal húsz klubja - csütörtöki állásfoglalásuk szerint - támogatja, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9-én félbeszakadt idény a pályán dőljön el. Ha a helyzet engedi, május 4-én állhatnak edzésbe az együttesek szigorú orvosi ellenőrzések mellett, és utána - vélhetően zárt kapuk mögött - folytatódhatna a pontvadászat, valamint az Olasz Kupa is május utolsó hetében, várhatóan 27-én.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.