A labdarúgó-EB-k története: III. rész - 1964, egy csalódást keltő magyar szereplés
Az 1964-es labdarúgó Eb még az Európai Nemzetek Kupája néven futott. Hasonlóan az elsőhöz, ez is egyenes kieséses rendszerben zajlott egészen a legjobb négy kialakulásáig, azonban már jóval nagyobb volt az érdeklődés, az UEFA 33 tagállamából 29-en jelentkeztek be a sorozatba.
A ciprusiak, finnek, skótok, nyugat-németek nem indultak, a görögök pedig, mikor kiderült, hogy Albániával kéne megmérkőzniük, visszaléptek. Az első körben 26 csapat állt rajthoz, mivel erőnyerőként Szovjetunió csak a nyolcaddöntőben kezdett, Fortuna istennő kegyeinek köszönhetően pedig Luxemburg és Ausztria is egyből a legjobb 16-ban találta magát. Az első körben elvérzett az előző Eb-n harmadik Csehszlovákia, őket a kelet-németek tanították móresre, illetve Anglia, miután összesítésben 6-3-ra alulmaradt a franciákkal szemben.
A magyar csapat az első körben Wales ellen kezdett.
Az első meccet 1962. novemberében a Népstadionban rendezték. Baróti Lajos csapata Albert, Tichy és Sándor Csikar góljaival 3-1-re győzött, majd a visszavágón, Cardiffban elért 1-1-nek köszönhetően készülődhetett a negyeddöntőre. Ezzel visszavágtunk a svédországi világbajnokságon elszenvedett kudarcért.
A negyeddöntőben a csehszlovákokat búcsúztató NDK következett, akiket Sós Károly vezetett. Sós még a boldog békeidőkben született Budapesten. Játszott a Vasasban, Franciaországban, sőt Besztercebányán is. Pályafutását a Budafok FC-ben fejezte be mint játékosedző, 1953 és 1956 között, az akkor Budapesti Kinizsinek hívott, Ferencváros vezetőedzője volt. Egy ideig Baróti Lajossal, Lakat Károllyal együtt hárman vezették a magyar válogatottat. Végül Baróti lett az egyedüli főnök. Sós pedig a Bp. Honvéd kispadja után az NDK csapatának szövetségi kapitánya lett.
Ő volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya az 1969-es Marseille-i tragédia idején, mikor „jöttek a csehszlovákok” és 4-1-re nyertek, ezzel lemaradtunk a vb-ről.
A kelet-németek elleni első meccset 1963. október 19-én idegenben, a Walter Ulbricht stadionban játszottuk. Ulbricht volt a kommunista NDK első embere, a berlini fal ötletgazdája. A róla elnevezett stadion kapui azonban nem tudtak ellenállni a magyar góllövőknek. Bene Ferenc megrúgta első válogatott gólját, amire még a németek válaszolni tudtak, de a meccs végén Rákosi Gyula 20 méterről bevette ellenfelünk kapuját. A két héttel későbbi visszavágón 3-3 lett az eredmény, jöhetett a negyeddöntő a franciák ellen. A csapat kettős győzelemmel jutott tovább, a párizsi meccsen Albert és Tichy rúgták a góljainkat.
Baróti külön kiemelte a gólszerzők és a védelem teljesítményét, ami a francia közönségnek is tetszett, mert a levonuláskor tapssal jutalmazták fiainkat. Jöhetett a hazai visszavágó, amit 2-1-re megnyerve végül 5-2-es összesítéssel jutott be a csapat a négyes döntőbe.
Baróti remek csapatot épített, egyáltalán nem esélytelenként utaztunk ki a spanyolországi döntőre, ahová, a házigazdák és a magyar válogatott mellett, a dán és a szovjet csapat is bekerült. A dánok a negyeddöntőben Luxemburgot ütötték ki, nagy nehezen. Minkét meccsük döntetlennel zárult, így végül harmadik meccset kellett vívniuk. A két elődöntőt Madridban és Barcelonában rendezték. A barcelonai meccsen a szovjetek simán 3-0-ra verték a dánokat, mi pedig Madridban néztünk farkasszemet a spanyolokkal. A Santiago Bernabeu lelátóin mintegy 75 ezer ember gyűlt össze a június 17-i meccsre.
A Szentmihályi-Mátrai, Mészöly, Sárosi-Nagy, Sipos-Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi összetételű magyar csapat futott ki a gyepre.
A padon olyan nevek ültek, mint Novák Dezső, vagy Varga Zoltán. A spanyolok szereztek vezetést az első játékrészben, amit Bene egalizált a mérkőzés vége felé. Jöhetett a hosszabbítás, amit a spanyolok jobban bírtak, 2-1-re nyertek, pedig milyen lehetőségeket hagytunk ki. Bene például háromszor vezethette rá a labdát Iribar kapusra. Baróti a meccs után kiemelte, hogy ha a kulcsjátékosok nem nyújták igazi tudásukat, akkor nincs mit tenni. Túl sok idő nem volt a bánkódásra, mert 20-án már a dánok jöttek a bronz meccsen. Baróti frissített a csapaton és a következő tizenegyet küldte pályára: Szentmihályi-Novák, Mészöly Ihász-Solymosi, Sipos-Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi. Itt mi szereztük meg Bene révén a vezetést, amit a második félidőben a dánok kiegyenlítettek. Újból jött a hosszabbítás, és jött Novák Dezső – kétszer, 3-1-re nyertünk.
Meglett a bronz!
A madridi döntőben Franco tábornok, teljes nevén Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde Salgado Pardo de Andrade, tekintete előtt a spanyolok legyőzték a szovjeteket 2-1-re. A torna csapatába három magyar is bekerült: Jasin (Szovjetunió) – Rivilla (Spanyolország), Olivella (Spanyolország), Novák (Magyarország) – Zoco (Spanyolország), V. Ivanov (Szovjetunió) – Amancio (Spanyolország), Pereda (Spanyolország), Albert (Magyarország), Suárez (Spanyolország), Bene (Magyarország).
Nem kerülhetett be viszont a korszak egyik legjobbja a szovjet Eduard Sztrelcov (fent).
Nem csak az álomcsapatba, hanem a szovjet válogatottba sem. Nemi erőszak vádjával, ugyanis közvetlenül a svédországi világbajnokság előtt 12 évre a Gulagra (Munkatáborok a Szovjetunióban, legismertebb foglya, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Nobel-díjas író szerint összesen körülbelül 50 millió ember járta meg ezt a földi poklot. ) küldték. Sztrelcov már tizenhét évesen válogatott volt (a svédek ellen egy laza mesterhármassal mutatkozott be), 18 évesen szovjet gólkirály, 19 évesen olimpiai bajnok. Igaz, hogy a magaviselete hagyott némi kívánni valót maga után (dohányzás, részegeskedés), de az erőszak vádja talán túlzás volt. A hölgy, Marina Lebegyeva szemtanúk állítása szerint önszántából keveredett vele alkalmi románcba azon a májusi éjszakán. Eduard Anatoljevics Sztrelcov 5 évet törte a követ egy bányában, Moszkvától 1200 kilométerre. 1963-ban kiszabadult, majd két év múlva újra játszhatott, és bajnoki címhez segítette vitte a Torpedo Moszkvát. 1990-ben 53 éves korában hunyt el tüdőrákban, halálához a kőfejtőben eltöltött évek alatt belélegzett kőpor nagyban hozzájárult.
