A labdarúgó-EB-k története: II. rész - 1960, egy 100%-os Szovjetúnió
A kontinenstornák ötlete Henri Delaunay-től származott, de csak a halála után valósult meg az álma. 1954-ben az olasz, francia és belga labdarúgó szövetség létrehozta az Európai Labdarúgó-szövetséget, vagyis az UEFA-t (Union of European Football Associations). Első főtitkára Delaunay lett, de kinevezése után nem sokkal elhunyt, így a fiára maradt a feladat, hogy megvalósítsa édesapja vízióját.
Az új torna az Európai Nemzetek Kupája nevet kapta. Az első tornára 17 csapat nevezett, olyan nagyágyúk maradtak távol, mint a németek, olaszok, vagy az angolok. Sőt a vb-ezüstérmes svédek sem neveztek. Írország és Csehszlovákia egy előselejtezőt játszott, a csehszlovákok mehettek tovább. Az így kialakult 16 csapatos mezőny oda-visszavágós párharcokat játszott, mígnem eljutottak a legjobb négyig, akiket Franciaország látott vendégül. A nyolcaddöntők sorsolását 1958-ban a svédországi világbajnokság küzdelmei alatt tartották, ezzel is hangsúlyozva az új sorozat fontosságát.
1958. szeptember 28-án Moszkvában, a Luzsniki stadionban két olimpiai bajnok játszotta a focitörténelem első Európa-bajnoki selejtezőjét: a Szovjetunió (1956, Melbourne) és Magyarország (1952, Helsinki).
Ez a meccs ugyanis még az ír-csehszlovák előselejtezőt is megelőzte. Nem sok szerencsét hozott számunkra ez a párharc. Időjárási viszontagságok miatt csak a meccs előtti nap délutánján landolt a magyar csapat gépe Moszkvában. Baróti Lajos a következő felállásban küldte pályára a válogatottat szbornaja ellen: Bakó – Kárpáti, Sipos, Sárosi L. – Bundzsák, Berendi – Budai II, Göröcs, Csordás, Tichy, Bencsics.
A szovjetek kapuját a legendás Lev Jasin védte, alig fél óra alatt Gavriil Kacsalin szövetségi kapitány háromszor örülhetett, mire mi csak egy Göröcs találattal tudtunk válaszolni. A 3-1-es győzelem dacára nem nyugodhattak meg a visszavágó előtt a szovjetek. A Népstadionban rendezett meccsre egy évvel később került sor, a magyar kapuban újra Grosics állt, de ott volt a kezdőben Albert Flórián, Tichy Lajos, Sándor Károly és Fenyvesi Máté is.
A nagy rohamok ellenére a 90 ezer néző csalódottan távozott, mert a szovjetek egy jól eltalált lövésnek köszönhetően győztesként hagyták el a játékteret, és készülhettek a spanyolok elleni negyeddöntőre.
A Kubala Lászlóval felálló spanyolok azonban Franco tábornok utasítására, aki finoman szólva nem kedvelte a kommunistákat, nem utaztak el Moszkvába. Kubala a magyar foci egyik legnagyobbja volt, sajnos mindössze három alkalommal húzhatta fel a címeres mezt. Hatszoros csehszlovák válogatott volt, és 19-szer volt a spanyol nemzeti csapat tagja. 1949-ben disszidált vasasos csapattársával, Marik Györggyel együtt Ausztriába. „Bizonyos mértékig dicséretes népi demokráciánk számára, ha ilyen emberek úgy érzik, a hazai légkör nem felel meg számukra.” – írta a korabeli sajtó.
Hát igen, azok a csodálatos ötvenes évek…
A Magyar Labdarúgó-szövetség örökre eltiltotta mindkettőjüket a játéktól. Ezt a FIFA is elismerte, így jó pár hónapnak kellett eltelnie mire újra hivatalosan is játszhatott Kubala. A Barcelona igazolta le, ahol 1951 tavaszán játszhatott először tétmeccset, miután megkapta a spanyol állampolgárságot is. Az ott eltöltött idejéről csak annyit, hogy miatta kellett a gránátvörösök stadionját kibővíteni. 1999-ben, az FC Barcelona 100. születésnapján a 20. század legjobb Barca játékosának választották. Olyan labdarúgókat utasított maga mögé, mint Johan Cruyff, Diego Maradona, Romário vagy Hriszto Sztoicskov. A Camp Nou előtt ott magaslik majd kétméteres szobra. A Vasas akadémiája is az ő nevét viseli. A spanyol válogatott edzői stábjának tagjaként 1992-ben, Barcelonában olimpiai bajnok lett, olyan játékosokkal a keretben, mint például Luis Enrique, Josep Guardiola vagy éppen Kiko.
Kubala mellett még olyan nevek voltak abban a spanyol csapatban, mint Gentó, di Stéfanó, Suárez. Ez a csapat akár a végső győzelemre is esélyes lett volna. A szbornaja így játék nélkül a négyes döntőben találta magát, mert a legjobb négy csapat már csak egy meccset játszott, aki ott győzött bejutott a döntőbe, a vesztesek pedig vigasztalódhattak a harmadik helyért lejátszott meccsen.
A szovjetek mellett, a jugoszláv és a csehszlovák csapat verekedte be magát, meg a vb-bronzérmes francia válogatott. Az elődöntőben a szovjetek Csehszlovákiával, a franciák a délszláv állammal találkoztak.
1960. július 6-án Marseille-ben a szovjetek 3-0-ra legyőzték, a sérülés miatt emberhátrányban játszó csehszlovákokat. A kassai születésű Andrej Kvašňák, a remek csatár lesérült, és akkoriban még nem lehetett cserélni. A csapat eszét, Josef Masopustot teljesen kikapcsolták a játékból a szovjetek. A másik meccs igazi drámát hozott, a franciák már 4-2-re vezettek, de a jugoszlávok onnét fordítottak 5-4-re, s jutottak be a döntőbe. Vajon másképp alakultak volna az események, ha a francia gólzsák, Just Fontaine is játszhat Párizsban? Fontaine marokkói Marrákesben született, az előző vb gólkirálya lett 13 góllal (máig ez a vb-rekord), az ötvenes évek végén pályája csúcsán volt. Az elődöntőben viszont sem a bokáját fájlaló Raymond Kopa, sem a márciusban kettős lábtörést szenvedő (és hamarosan visszavonulni kényszerülő) Fontaine nem vehetett részt.
Negyedórával a lefújása előtt a franciák még kétgólos előnyben voltak, csakhogy Georges Lamia kapus négy perc alatt beszedett hármat, így a jugók örülhettek.
A bronzmeccset három nappal később játszották Marseille-ben, de a végén megint nem a franciák lehettek boldogok, a meccset 2-0-ra Csehszlovákia nyerte Bubník és Pavlovič találataival.
A döntőt Párizsban rendezték és csakúgy, mint négy évvel ezelőtt a melbourne-i olimpiai döntőben ismét a szovjetek nyertek. A jugoszlávok szereztek vezetést egy fejessel, de többször már nem tudtak kifogni a Lev Jasin eszén. A második félidőben aztán a szbornaja egyenlített, és a hosszabbításban a győzelmet is megszerezték Ponyegyelnyik fejesével – 2-1.
A szovjetek tehát százszázalékos teljesítménnyel hódították el az Henri Delaunay-trófeát. A torna álomcsapata így nézett ki: Jasin (Szovjetunió) – Djurkovics (Jugoszlávia), Novák (Csehszlovákia) – Netto (Szovjetunió), Masopust (Csehszlovákia), V. Ivanov (Szovjetunió) – Metreveli (Szovjetunió), Galics (Jugoszlávia), Ponyegyelnyik (Szovjetunió), Sekularac (Jugoszlávia), Kosztics (Jugoszlávia).
A helyszínen tartózkodó Santiago Bernabéu Jasin mellett még 4 szovjet játékosnak ajánlott szerződést a Realba. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy hiába, a Hruscsovi enyhülés ott még nem tartott, hogy szovjet játékosok a haldokló nyugatra igazoljanak.
