2018. november 23., 19:15

3000 eurós büntetés a Slovannak

A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának pénteki ülésén súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a listavezető Slovant a Nyitra elleni mérkőzésen tapasztalt szurkolói magatartás miatt.

Slovan_ultrák
Fotó: TASR

A listavezető Slovant 3000 eurós pénzbüntetéssel sújtja a szövetség. Mint ismert, a Nyitra-Slovan mérkőzésen a vendégek szurkolóit illető vulgáris megnyilvánulások, pirotechnikai eszközök használata, valamint a nyitrai stadion megrongálása miatt büntették súlyos pénzbüntetéssel a listavezetőt.

Az eset a 15. fordulóban történt, a mérkőzésen a játékvezető három piros lapot is kiosztott. A mérkőzés végén az egyik szurkoló egy sörös üveggel az egyik hazai játékost is eltalálta. A pozsonyi Slovan játékosa Andraž Šporar is számíthat büntetésre, miután a hazai öltözőben kárt okozott a jelentések szerint, miután a játékvezető idő előtt az öltözőbe küldte második sárga lapja után.

A futballszövetség fegyelmi bizottsága még korábban úgy határozott, hogy a pozsonyi Slovan szurkolóit a következő idegenbeli meccsükre kitiltja a vendégszektorból, mert sportszerűtlenül viselkedtek és pirotechnikát is használtak.

A fegyelmi bizottság a hazai Nyitra együttesét is 500 eurós pénzbüntetéssel sújtotta szervezői hiányosságok miatt, mivel a szurkolók pirotechnikai eszközöket tudtak a stadionba juttatni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.