A hatfős magyar válogatottból Szalai Evelin ezüstérmet, Ágoston Dorottya bronzérmet szerzett.
Ezzel befejeződött a sportág első bajnoki sorozata.
Várható döntés volt a törlés a jelenlegi Covid-világhelyzet fényében.
A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a fertőzött két játékoson kívül három másik közeli kapcsolatban állt egy trénerrel, akinek ugyancsak pozitív lett a mintája.
A világranglista második helyezettje, aki ezen a tornán tért vissza a pályára, 2 óra 4 perc alatt maradt alul a nyolcadik helyen kiemelt argentin ellenfelével szemben.
A birminghami Világjátékokon így immár összesen 35 sportágban várhatóan több mint 100 ország 3600 sportolója lesz érdekelt.
"Égbekiáltó" eredmény.
Novemberben vagy decemberben szeretnék megtartani.
A vírus miatt a nemzetközi nagy versenyeken a válogatottak nem tudtak részt venni, de a magyar bajnokság nem marad el.
A szövetség érmeket vár.
Juhász Péter legutóbb a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) sportiroda vezetőjeként tevékenykedett.
Várják a ketrecharc iránt érdeklődőket.
A sportágban 2020-ban felpörögtek az események.
A versenyzőkre szombaton az egyéni verseny selejtezője és döntője várt, míg vasárnap a rövidtávú váltóbajnokságra került sor.
A tokiói olimpián történetében először bemutatkozó sportágban az idei világversenyeket törölték.
A korábbi világelső Andy Murray szabadkártyát kapott a francia nyílt teniszbajnokságra.
Az idén nem lesz Világkupa, Európa-Kupa, valamint NBC Kupa sem.
Közel ezer versenyző.
A Kieler Wochén a dán Anne-Marie Rindom győzött, míg másodikként a holland Marit Bouwmeester zárt.
A japán Oszaka Naomi nyerte meg a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát.
A 27 éves Thiem pályafutása negyedik, a 23 esztendős Zverev pedig első Grand Slam-döntőjére készülhet.
Yann Le Moenner, a szervező Amaury Sport Organization főigazgatója a szurkolók kizárását a koronavírus-járvány miatti óvintézkedésekkel indokolta.
Tartják a kapcsolatot a műsor sztárjai.
A rajthoz álló a kedvezményes nevezési díjért cserébe vállalja, hogy a frissítőpontokon és a végfrissítéskor kizárólag a saját poharát, vagy kulacsát használja