Úri sportág kis szolgái
Az Australian Opennel indult be igazán az idei teniszidény. Újra van miért és kiért izgulni, hiszen Gulyás István, Taróczy Balázs, Temesvári Andrea és Szávay Ágnes után újra vannak Babos Timi és Fucsovics Marci személyében egyéniben és párosokban is főtáblás teniszezőink az év első Grand Slam versenyén. Ezért talán kissé nagyobb figyelem övezi mostanában a jelentős teniszversenyeket, a fehér sport magyar szerelmeseinek van miért izgulniuk.
Jut is ilyenkor az eszünkbe, hogy teniszt nemcsak fehér sportnak, hanem úri sportnak is szokták nevezni, bár játszhatták régen elvtársak is. Valószínűleg azért lehet úri labdajáték, mivel a játék során a versenyző semmi pénzért, még véletlenül se hajol le a labdáért, még akkor sem, ha a cipőfűzője szinte beleakad, vagy ráül mentés közben.
Az is lehet, hogy nem önakaratukból cselekednek így, hanem a tenisz világversenyeinek íratlan szabályai írják elő számukra. Ott vannak erre a célra a tenisz kis rabszolgái (újra divatos ez a szó), akik a háló két sarkánál guggolnak, és az a feladatuk, hogy egy-egy labdajátékot kővetően a szerváló teniszező kezébe adják a teniszlabdákat, legtöbbször hármat, még akkor is annyit, ha az előző adogatásból a teniszező zsebében maradt egy.
Ilyenkor flegmán elenged egyet a földre, amit a kis labdaszedő lánynak vagy fiúnak megint be kell gyűjtenie. Aztán már rohan is vissza mozdulatlan guggolásba a hálóhoz. Egyáltalán nem veszélytelen a szerepük, mert a szervalabda adogatáskor képes akár 100 km feletti sebességgel is repülni, és célt tévesztve volt rá példa, hogy a kis labdaszedőt találta el.
Figyeltem a tornán az egyik férfiteniszezőt játék közben: egy vesztes gém után ott landolt a lába között a kis teniszlabda, esze ágában se volt lehajolni érte, vagy ütője és bokája közé szorítva a labdát feldobni a levegőbe, majd kézzel elkapni. Dehogy! Megvárta a kis labdaszedőt, hogy a lábai között bukdácsolva felvegye a labdát és a kezébe adja. A teniszezőnek ilyenkor már a következő gémen jár a feje, esze ágában sincs a labdával foglalkozni. Úri sportág a tenisz!
Milyen más labdajátékhoz lehetne ebben hasonlítani? A vele leginkább rokonságban lévő asztaliteniszhez semmiképp se, mert a pingpongozók saját maguk rohangálnak a sportcsarnokban a messzire repült kis kaucsuklabda után, és hozzák vissza az asztalhoz.
Pingpongban nincsenek is labdaszedők! Fociban viszont vannak, de a partvonalon túlra került lasztit nem kell feltétlenül a bedobáshoz vagy szögletrúgáshoz készülődő játékos kezébe adni, elég messzebbről hozzápasszolni vagy odadobni.
Sőt, az Aranycsapat korában egykoron Puskás azt nyilatkozta egy kinti Svájc elleni magabiztos győzelem kapcsán (2:4 ide), hogy majd Svájcnak akkor lesz jó labdarúgó válogatottja, ha a labdaszedő gyerekek nem visszadobni, hanem visszarúgni fogják a focistáknak a labdát. Azóta persze változtak a dolgok, ma már talán a svájci labdaszedőkkel is meggyűlne a baja a magyar válogatottnak.
Olyat se láttam még az atlétika versenyeken, hogy a messzire elhajított gerelyt vagy kalapácsot gerely-, illetve kalapácsszedő gyerekek hoznák vissza az atlétának.
Visszatérve a fehér, úri sporthoz, Timihez és Marcihoz is, akik miután nem nagyon tudni milyen okok miatt szakítottak a magyar teniszszövetséggel, a válogatottban nem kívánnak játszani, vegyes párosban viszont első alkalommal együtt indulnak Melbourne-ban. Sok sikert nekik, hiszen végre lehet egy jó magyar kettősünk is Grand Slam versenyen, mert Taróczy is, Temesvári is mindig kénytelen volt párosban más nemzetbeliekkel összeállni, otthon ugyanis nem akadt igazi partnerük.
