2023. július 21., 20:03

Tour de France - Mohorič célfotós befutóval akadályozta meg Asgreen duplázását

A szlovén Matej Mohorič célfotóval nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszát, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.

Matej Mohorič  - Tour de France
Fotó: TASR/AP

Pénteken ott volt a 172,8 kilométeres táv rajtjánál Moirans-en-Montagne-ban a sportági legenda, a belga Eddy Merckx, aki a sárga trikót ötször hódította el és 34 szakaszt nyert a francia körversenyen, mindkettővel holtversenyben csúcstartó. Az etap elején egy negyedik, majd kevesebb mint 30 kilométerrel a cél előtt egy harmadik kategóriás emelkedőt kellett megmászniuk a bringásoknak, mielőtt célba értek Polignyban.

Rendkívül erős volt a kezdés, az első órát 49,2 kilométeres átlagsebességgel teljesítette a mezőny, amelyből végül kilencen tudtak eltekerni.

A szakasz közepén lévő részhajrának Ney adott otthont, a településen él Bodrogi László, aki a Tour de France-on háromszor indult és 2002-ben harmadikként zárt az egyik időfutamon. Ebben a számban világbajnoki ezüst- és bronzérmes volt, tízszer nyert magyar bajnokságot, mezőnyversenyben pedig három ob-n került aranyérem a nyakába, mielőtt 2009-től francia színekben versenyzett.

A részhajrá után még majdnem harmincan csatlakoztak az élbolyhoz, amelyet messzire elengedett az esélyeseket magába foglaló mezőny, így innen került ki a szakaszgyőztes is.

Hárman tudtak eltekerni a folyamatos támadások közepette, ők döntötték el az elsőség kérdését: az ausztrál Ben O'Connor korai támadására reagáltak a riválisok, a csütörtökön szakaszgyőztes dán Kasper Asgreen és a szlovén Matej Mohorič között pedig csupán centiméterek döntöttek. A célfotó végül utóbbi sikerét hozta ki a 49,13 kilométer/órás átlagsebességű szakasz végén, így a 28 éves szlovén bringás pályafutása harmadik Tour-etapgyőzelmét ünnepelhette, egyúttal a Bahrain Victorious harmadik diadalát aratta az idei francia körversenyen.

A címvédő és több mint hét és fél perces előnnyel éllovas dán Jonas Vingegaard a mezőnnyel és a többi riválisával együtt ért célba nyugodt tempóban tekerve, 13 perc 43 másodperces lemaradással.

Szombaton az utolsó hegyi befutós etap, a Belfort és Le Markstein Fellering közötti 133,5 kilométeres, hat kategorizált emelkedőt tartalmazó táv vár a mezőnyre. A 110. Tour de France vasárnap a Saint-Quentin-en-Yvelines-ből induló 115,1 kilométeres szakasszal zárul a párizsi Champs-Élysées-n.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.